Szie hirdetés
2021.07.29 - Csütörtök
Márta, Flóra
20ºC / 34ºC
Tiszta égbolt

Síppal vizsgáznak 2010. Január 15. - Péntek 08:01 | Címkék: játékvezetőképzés, Sport, Labdarúgás

A jövő futballbíróit képzik ezekben a hetekben Kaposváron.

bíróképzés

A Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség idei tanfolyamára főként fiatalok jelentkeztek, akik, ha sikeres vizsgát tesznek, nemsokára már fújhatják a sípot.

Az első elméleti előadáson is már sok hasznos és fontos dolgot hallhattak a jövő labdarúgó játékvezetői. A Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség hagyományos képzése szombaton kezdődött és a márciusi záróvizsgáig még sok-sok előadás vár a hallgatókra.

- Minden héten, minden szombaton 8-12-ig vannak a foglalkozások 10 alkalommal.  Március 20-án fejezzük be a tanfolyamot vizsgával és utána működhetnek a játékvezetők, akik eredményes vizsgát tettek - fogalmazott Fodor Gyula, a SLASZ JB-elnöke.

Somogy megyében csaknem 160 aktív játékvezető dolgozik, a szakemberek szerint ez kevés, ezért is várják az utánpótlást. A 2010-es képzésre még lehet jelentkezni ezekben a napokban. A fiatalokra gyakorlati vizsgák is várnak.

- Az első időszakban az szokott lenni a gyakorlat, hogy a megye másod-, harmadosztályban kezdik el a ténykedést, meg az utánpótlás bajnokságokban, serdülő és ifi meccseken működhetnek asszisztensként először - tette hozzá Fodor.

Majd játékvezetőként is ténykedhetnek a hallgatók, akik február 27-én fizikai felmérésen is részt vesznek majd.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás