A Fidesz és a KDNP frakciója arra kérte a kormányt, hogy indítson nemzeti konzultációt az európai uniós szankciókról - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a két kormánypárt közös frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Balatonalmádiban. Kocsis Máté hangsúlyozta: azért kezdeményezték a nemzeti konzultáció indítását - amelynek középpontjában az energiaszankciók állnak majd -, hogy legyen módjuk a magyar embereknek ebben az ügyben is elmondani, hogy mit gondolnak. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője kiemelte: Európában a magyarok lesznek az elsők, akik elmondhatják a véleményüket a szankciókról.

null

Tisztább képet kaphat a kormány az újabb, az Európai Unió által Oroszországgal szemben alkalmazott szankciók ügyében indítandó nemzeti konzultációnak köszönhetően - hangoztatta a KDNP parlamenti képviselőcsoportjának vezetője. Simicskó István Európában egyedülállónak nevezte azt, hogy amikor nemzeti sorskérdésben kell dönteni, megkérdezik az embereket. "Mindannyian látjuk, hogy a nemzetközi helyzet milyen mértékben fokozódik és alakul negatív irányba" - fogalmazott, hozzátéve: minden miniszter arról beszélt, hogy milyen nehézségeket okoznak a szankciók.

Az előző napi külön KDNP-frakcióülésről szólva megerősítette, hogy Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter átült hozzájuk. Mint mondta, frakciójuk még erősebbé vált, stabilan a második legerősebb képviselőcsoport a Fidesz mögött. Simicskó István a Fidesszel való együttműködést hatékonynak értékelte, jelezve, továbbra is támogatni kívánják a kormány munkáját.

Címkék: szankciók, nemzeti konzultáció, európai unió, politika