Szijjártó Péter azt mondta: a szomszédságban a legrosszabb forgatókönyv következett be, a háború, amelynek még a legnagyobb és legerősebb országok diplomáciai erőfeszítései sem tudták az elejét venni: "Magyarország minden olyan szövetségesi egyeztetésnek részese és része lesz, amelyek a koordinált válaszreakció megadásáról szóló döntésekre vonatkoznak."

A kormány legfontosabb feladata a magyar emberek biztonságának garantálása - hangsúlyozta a tárcavezető.

Közölte: az ukrajnai képviseletek működnek, köztük a kijevi nagykövetség is. Szijjártó Péter a videóban arról is beszámolt: egyeztetett Íjgyártó István kijevi nagykövettel, aki arról tájékoztatta, hogy Kijev belső részében a helyzet egyelőre nyugodt, harci cselekményeknek nyoma sincsen. Hozzátette: a nagykövetségi munkatársak biztonságban vannak, a munkavégzéshez egyelőre adottak a körülmények és az ukrán nemzeti gárda megkettőzte a nagykövetség védelmét.

Az Ukrajna keleti vagy középső részén tartózkodó magyaroktól a külgazdasági és külügyminiszter azt kérte, hogy vegyék fel a kapcsolatot a kijevi nagykövetséggel. Kárpátalján egyelőre nyugalom van, folyamatos a kapcsolat az ottani magyarság vezetőivel és a külképviseletekkel - jelezte Szijjártó Péter.

Kijelentette: ha további lépésekre lenne szükség, azokat Magyarország időben és gyorsan megteszi, és amint lehet, a közvéleményt is informálják.

 

Címkék: Ukrajna, Szijjártó, ukrán, Kárpátalja, Oroszország, orosz, háború, politika