Az ülés kezdetén a vasárnapi Európai Parlamenti választás fontosságára hívta fel a figyelmet Biró Norbert: sorsdöntő választás előtt állunk. Talán nem kell emlékeztetni Önöket, hogy határmegyeként pár éve itt, Somogyban, Zákányban és Barcson is megtapasztalhattuk, milyen az, amikor hívatlan vendégek érkeznek hozzánk. Talán kevesen gondolnak bele, de nem csak a határ mellett élőknek kell ezzel a kérdéssel foglalkozni, hiszen pár óra, pár nap alatt akár gyalog is odaérnek Somogy bármelyik városába, településére. Az elmúlt években pedig egyértelműen bebizonyosodott, hogy nem elsődlegesen munkát keresnek ezek a bevándorlók, hanem inkább a dolgozni nem akaró, sok esetben agresszív tömeg árasztja el a kontinenst 2015-ben szerencsére helyén volt mindenki megyénkben. Rendőreink, katonáink, önkénteseink és településeink önkormányzatai is kiválóra vizsgáztak. Nekik is köszönhető, hogy azóta is rend és békesség van Somogyban. Vasárnap lehetőségünk lesz közösen olyan lépést tenni, mellyel tovább garantálhatjuk megyénk biztonságát. Szavazatunkkal megvédhetjük somogyi kultúránkat, hagyományainkat, a fiatalok jövőjét. Ezért is fontos, hogy mindenki menjen el szavazni – mondta a közgyűlés elnöke, majd megnyitotta az ülést.

null

2010 óta negyedére csökkent a bűncselekmények száma megyénkben, míg a nyomozások eredményessége nőtt. Somogyban tavaly 16 rablás történt, valamennyit felderítették, az elkövetőket bírság elé állították – hangzott el a napirendek tárgyalása előtt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2018. évi munkájáról, a közbiztonság helyzetéről szóló beszámolóban. Molnár Gábor ezredes, megyei főkapitány kiemelte: a közbiztonság növekedése köszönhető az önkormányzatok által telepített kameráknak is. Az idegenforgalmi szezonban kétszázzal kevesebb bűncselekmény történt, mint két éve, míg autólopás egyáltalán nem volt. A közlekedési balesetek számának csökkentésében még van mit előrelépni, ám a megváltoztatott sebességmérési rendszernek köszönhetően 55-tel kevesebben haltak meg az ország útjain. A 22 somogyi halálos balesetnek köszönhetően tovább próbálják növelni a közlekedés biztonságát. Lakatos Tibor ezredes, az ORFK közrendvédelmi főosztályvezetője hozzátette: példaértékű munkát végzett a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2018-ban.

Ezt követően Neumayer Ágnes, a NIF Zrt. projektiroda vezetője tájékoztatta a képviselőket a 110 km/órás sebességre tervezett 67-es út építésének állásáról, mely szerint a Kaposfüred – Látrány 33 km-es szakasza ősz végéig befejeződik, míg a Látrányt elkerülő 9,9 km-es szakasz építése a jelenlegi útszakasz kiszélesítésével az év vége felé kezdődhet meg. Németh Zsolt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Somogy Megyei Igazgatóságának vezetője az új 67-es út üzemeltetésével kapcsolatban elmondta, hogy nem csak a jelenlegi általuk üzemeltetett 1667 km-es somogyi úthálózat növekszik ezzel a beruházással, a feladatok is megnövekednek. Egy komplett autópálya mérnökség gépparkja érkezik hozzájuk, ami új munkatársak felvételével és a jelenlegi telephely bővítésével jár. Egyéb somogyi útberuházásokról szólva kiemelte a Magyar Falu Program keretében idén megvalósuló építkezéseket. Két ütemben nyolc útfelújítás kezdődik 2,5 milliárd forint értékben. Az elsők között Darány belterületén erősítik 11,5 tonnásra a burkolatot, elkészül a Drávatamási bekötőút, Kaposvár és Fonyód között Osztopánnál zajlanak majd munkálatok és folytatják a somodori bekötőút felújítását. Második ütemben Somogyvárnál, Somogyudvarhely és Berzence között, Ráksi térségében és Kánya belterületén kezdődnek felújítások várhatóan októberben.

A beszámolókat követően valamennyi napirendet egyhangúlag fogadott el a közgyűlés. Többek között a Somogy Megyei Önkormányzat 2018. évi költségvetésének teljesítéséről, valamint a zárszámadási rendelet megalkotásáról, a 2019. évi költségvetési rendeletének módosításáról szólót. Lezárult a SomFALU-2019 pályázat, melyre 26 pályázat érkezett több mint 10 millió forintos igénnyel. A TOP Projekt Bizottság döntése értelmében valamennyi pályázatot támogatták a nyolcmilliós kiírás erejéig. A részletekről később ad pontos tájékoztatást a megyei önkormányzat. Elfogadták a Somogy Társadalmi Felemelkedéséért Nonprofit Kft. 2018. évi beszámolóját és 2019. évi üzleti tervét valamint a Somogy Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány 2018. évi tevékenységéről szóló beszámolót és nemzetközi pályázatok benyújtásáról is döntöttek.

Címkék: somogy megyei közgyűlés, május, politika, kaposvár