A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk és azonnali kérdések követnek. A képviselők ezután kedden elfogadni tervezett javaslatok bizottsági módosító javaslatait tárgyalják.

A parlament kedden reggel új törvényt hozhat az állami tisztviselőkről. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János javaslatában a hatályos köztisztviselői törvénytől eltérő jogállást és az előmenetelhez kapcsolódó, sávosan emelkedő illetményrendszert javasol az állami tisztviselőknek.

A tárcavezető szerint ezzel július 1-jétől 20 ezer járási hivatalban dolgozó feladata, felelőssége változik, miközben a fizetések 30-50 százalékkal emelkednek, elsősorban azoknál, akik közvetlen kapcsolatban állnak az ügyfelekkel.

Szavazás várható még a tavaly év végi párizsi klímacsúcson született megállapodás kihirdetéséről, továbbá önkormányzati és pénzügyi törvénymódosításokat is elfogadhatnak.

Címkék: szavazás, parlamant, nap, négy, politika