Vörös Tamás a megyei illetékhivatalban kezdte meg pályáját 1974-ben. Ezt követően a megyei tanács, majd a köztársasági megbízott területi hivatalában, illetve a közigazgatási hivatalban dolgozott vezető beosztásban. 1999 áprilisától töltötte be a megyei főjegyzői posztot.

- Engedd meg, hogy a megyei közgyűlés nevében megköszönjem a somogyi emberekért végzett munkádat. remélem, hogy a választások idején itt bent átdolgozott éjszakákra, a közigazgatás átalakításának több ezer oldalnyi dokumentumára is mosolyogva gondolsz majd, akárcsak azok a kollégák, akikkel átélted ezeket a dolgokat - búcsúztatta a távozó főjegyzőt Jakó Gyergely, a megyei közgyűlés elnöke.

Vörös Tamás csaknem 16 éven át
Vörös Tamás csaknem 16 éven át volt a megyei közgyűlés főjegyzője.

Vörös Tamás Cegléden született, jogi diplomáját peidg Szegeden szerezte meg. Házassága után került a megyébe, de mára tősgyökeres somogyivá vált.

- A jogi egyetem elvégzése után engem nem annyira érdekeltek a klasszikus jogi pályák és a közigazgatásban meg volt az a lehetőség, hogy akkor még nagyon kevesen, főleg nappali végzettséggel kevesen dolgoztak, így elindultam, a többi az már sok minden egyeben múlott, hogy itt ragadtam - mondta Vörös Tamás megyei főjegyző.

Vörös Tamás főjegyző munkája elismeréseként a tavalyi megyenapon Pro Comitatu Somogy díjat vehetett át.

Címkék: Somogy megyei közgyűlés, főjegyző, Vörös Tamás, politika