Január elsejétől több aprót kell magunknál tartani, ha a parkolóautomatába akarunk pénzt bedobni. Az egyes számú övezetekben 15 forinttal, a kettesben 10, a hármasban pedig 25 forinttal lesz drágább a parkolás óránként. Nem csak a személy és tehergépkocsiknak, iletve motoroknak lesz több a parkolás, hanem az autóbuszokért magasabb összeget kér az önkormányzat.

- Erre a döntésre úgy került sor, hogy két éve nem változtattuk a parkolódíjakat és a megyei jogú városkban bemutattuk, hogy a megyei jogú városkban Kaposvárott a legalacsonyabbak a parkolási díjak. Bevételekre szükség van e téren is. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a bérleti díjakat, a havi, negyedéves, féléves és éves bérletek díját csökkentette a közgyűlés - mondta Kéki Zoltán, a Kaposvári Önkormányzat címzetes főjegyzője.

Ezzel is azt ösztönzik, hogy minél többen váltsanak parkolóbérletet. A mindegyik parkolóra érvényes havi bérlet 500, a negyedéves 4 ezer, a féléves 11 ezer, az éves pedig csaknem 20 ezer forinttal lesz olcsóbb.

A lakossági kéményseprés ára nem változik, marad a tavaly megállapított díj. A közületek számára azonban szolgáltatás bővítést hajtottak végre és ezek árát fogadta el a testület.

10 százalékkal drágábban látogathatjuk könyvtárat és a megyei múzeumot, valamint kiállítóhelyeket, de bevezetnek kiállítási és a foglalkozásokra szóló bérletet.

Újabb vagyongyarapításra készül a város. Önkormányzati tulajdonba akarja venni és hasznosítani kívánja a Gróf Apponyi utcában található, évek óta használaton kívüli volt bőrgyógyászat épületeit.

null

6 millió forint értékben átalakítják a Kaposvár Kártya rendszerét. Fokozatosan kicserélik a mintegy 20 ezer régi, elavult kártyákat, technikai fejlesztést hajtanak végre és online elérhetővé teszik. Januártól pedig bővítik a szolgáltatási kört.

- Mi voltunk az úttörői, a kaposváriak ennek a munkának és utánunk jött a többi város és ma már nagyon sok helyen van települési kártya. Mi tapostuk ki számukra is azt az utat, ami igazolta az ő számukra is, hogy ez egy közösség formáló, közösség megtartó, nagyon fontos várospolitikai eszköz - tette hozzá Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

A közgyűlés végén a képviselő-testület és az önkormányzat dolgozói köszöntötték a most októberben hatodjára is polgármesternek megválasztott Szita Károlyt, aki 20 éve tölti be ezt a posztot. Ez idő alatt 172 rendes, 95 rendkívüli és 22 ünnepi közgyűlést tudhat maga mögött.

 

Címkék: december, közgyűlés, politika, kaposvár