Móring József Attila, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje három beadványt is eljuttatott a választási bizottsághoz. Kettő ebből a fonyódi szavazóköröket érinttette, ahol a beadvány szerint ismeretlenek vasárnapra virradóra tiltott területre, a választókörnek helyet adó épülettől számított 150 méteren belülre helyezték ki a kormánypárti jelölt plakátjait. Móring József Attila kampánysértés megállapítását, valamint annak megállapítását kérte az ügyben, hogy nem az ő aktivistái helyzeték ki a plakátokat.

A kérelmeket a választási bizottság bizonyítottság hiányában, illetve azért utasította el, mert nem lehet tudni, hogy még szombat éjjel, vagy valóban vasárnap hajnalban helyezték el a plakátokat a tiltott zónában, továbbá azért, mert sikerült azokat eltávolítani a szavazás megkezdése előtt.

A nagybajomi szavazóköröket érintően a kormánypárti képviselőjelölt plakátrongálások miatt tett bejelentést. Harján Dávid, a baloldali összefogás képviselőjelöltje pedig azért fordult a testülethez, mert a plakátjait felülragasztották a kormánypárti képviselőével. A választási bizottság ezen beadványok estében sem állapított meg jogszabálysértést, bizonyítottság hiányában.

Bödőné Molnár Irén kifejtette, a bejelentések meglehetősen általánosak és hiányosak voltak, sem konkrét adatokat, helyszíneket, sem tanúkat nem jelöltek meg, és bizonyító erejű fotókat sem tartalmaztak, ezért nem tekinthetőek bizonyítottnak.

Címkék: választás, 2014, politika, somogy