"Mi abban bíztunk, hogy lesz egyfajta politikai összefogás, ami értékalapon fog működni, láthatóan ebben egyedül maradtunk." Így kezdte sajtótájékoztatóját a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke. Schmuck Andor azt mondta, hogy fél évvel ezelőtt még hittek a baloldali összefogásban, mára azonban megváltozott a helyzet: "Nagyjából semmire sincs válasz arról az oldalról, aki éppen úgy próbálja magát feltűntetni, minthogy ő itt a baloldali ellenzék letéteményese."

A szociáldemokraták hónapokkal ezelőtt egy 15 pontos programmal vágtak neki az első egyeztetéseknek, ám a nyugdíjvédelemmel kapcsolatos elképzeléseikre sem Gyurcsány Ferenc, sem Bajnai Gordon, sem Fodor Gábor nem adott érdemi választ.

Schmuck szerint a szociáldemokraták így lettek a baloldal, úgyszólván egyetlen alternatívája: "Legyen világos, hogy az így összeállt pávakolaíció nem tudja megszólítani a választóknak azon részét, akik nem szeretnének a kormányra szavazni, de köszönik szépen nem kérnek Gyurcsány Ferencből sem."



Ebben, és a párt munkalapú programjában bízik Árok Kornél is, a szocdemek kaposvári jelöltje. Ő is úgy véli, hogy a baloldali közös lista inkább osztozkodás, semmint összefogás: "Érték, és nem érdek alapon szeretnénk egyeztetni, hogyha lenne erre mód és lehetőség, ez egyelőre nem alakult ki. Október 23-a előtt is a tárgyalásokon elnök úr ezt ajánlotta, hogy bizonyos kérdésekben legalább tudjuk ugyanazt mondani a színpadon, nem voltak erre nyitottak. Így nyolc perc szereplésért feláldozták az értékeket és maradtak az érdekeknél a felek."

A szociáldemokraták így mind a 106 választókörzetben állítanak jelöltet. Kaposváron az egykori tűzoltó érdekvédő, a szolidaritás mozgalomból is ismerős Árok Kornél idul, a kettes számú barcsi kerületben pedig Lóth Ferencet jelölik. A 3-as számú körzetben Nagyillés Máté lesz a jelölt, míg a 4-es számú, siófoki választókerületben Hajdú Erzsébet. A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a párt a kampányra fordítható 600 millió forintos állami támogatásból nem költ óriásplakátokra. Azt ígérik: a pénz nagy részét inkább a rászorulók közt osztják majd szét.

Címkék: szociál, Schmuck, Árok, demokrata, Bajnai, jelölt, Gyurcsány, képviselő, politika, Somogy