Az MSZP első körben a Bajnai féle Együtt-PM, majd a Demokratikus Koalíció javára mondott le a jelöltállítás lehetőségéről a somogyi megyeszékhelyen. Kolber István azt mondta: csak a pártok összefogása hozhat sikert.

- Én nyugodt szívvel és emelt fővel tudom átadni ezt a jelöltséget és khm és természetesen szívből kívánom, hogy Kolber István úr sikerre vigye ezt a ööö szándékunkat - ezt mondta Huszka Imre ma a sajtótájékoztatón. Az Együtt-PM párt egykori kaposvári indulója ezentúl az országos kommunikációban vesz részt.

A balodali pártok ugyanis úgy döntöttek, végül mégsem ő, hanem a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció állíthat jelöltet Kaposváron. Ebbe beleegyezett a Huszkát támogató Polgári Szabadság Platform is.
Az új jelölt szerint csak az összefogás hozhat sikert.

- Ez a megállapodás, amit ezek a pártok kötöttek az elmúlt napokban, azt gondolom, hogy egy jó megállapodás. Lehetővé tette, megteremtette az esélyét és a lehetőségét a győzelemnek - tette hozzá Kolber István.

A pártok képviselői elmondták: sok a különbség a programelemekben is, de a cél közös, a kormányváltás. Ezért a Gyurcsány –Bajnai viták után is készek az együttműködésre

Címkék: gyurcsány, baloldali, huszka, kolber, jelöltek, politika