"Az MSZP rühelli Kaposvárt"- a Fidesz kaposvári elnöke, Dér Tamás szerint ez az egyik oka annak, hogy a szocialisták nem indítanak országgyűlési képviselőjelöltet a somogyi megyeszékhelyen.

"Mesterházy Attila leszámol a régiekkel. Leszámol Szekeres Imrével, Kovács Lászlóval például, illetve Lamperth Mónikával. És ez nem helyes" - mondta a Fidesz kaposvári elnöke, Dér Tamás.

Mint ismeretes: az MSZP első körben a Bajnai Gordon vezette párt javára lépett vissza, a múlt héten pedig Gyurcsány Ferenc pártjának adta oda a jelöltállítás lehetőségét. Minderről megoszlik a választók véleménye.

"Persze, egyesültek, majd megölik egymást. A húsos tálért. Fel vagyok háborodva. Egyszer nem kell a Gyurcsány, mégis kell a Gyurcsány" - mondta Lőcz Istvánné.

Mások azt mondják: kényszermegoldás született.

"A sok csalódás az ismert neveket kiszorítja, de viszont újakat véleményem szerint nem tudnak felmutatni" - foglalta össze Takács György.

A szocialisták megyei elnöke szerint viszont épp az új arcok miatt döntöttek úgy, hogy nem ők indítanak jelöltet Kaposváron.

"Az új programhoz, a megoldásokhoz kellenek új szereplők is és ezért újult meg a mi pártunk, ezért lát egy csomó új szereplőt és közben azok a kollégák, akik meg komoly kormányzati tapasztalattal, irányítási tapasztalattal rendelkeznek, a háttérből segítik azt, hogy megfelelő hatékonysággal tudjuk majd a programunkat végigvinni" - árulta el az MSZP megyei elnöke, Harangozó Gábor.

Stábunk megkereste Lamperth Mónikát is a témában. A szocialista képviselő külföldön tartózkodik és nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Címkék: szocialista, Dér Tamás, mszp, jelölt, politika, kaposvár