Egy nemrég készült közvélemény-kutatás adatai szerint a magyar lakosság mintegy négyötöde, még a Fidesz-szimpatizánsok többsége is ellenzi az Orbán-rezsim stadionépítéseit, elutasítja az ebben megnyilvánuló, szemmel láthatóan deformált értékrendet, amely érzéketlen a munkanélküliek, a rokkantnyugdíjasok, a félpénzért dolgozó közmunkások, s összességében a magyar polgárok egyre súlyosbodó problémáival szemben - írja közleményében Pintér Lóránd (PSZP) és Huszka Imre (Együtt-PM). Közleményük szövegét változtatás nélkülk adjuk közre.

A kormánypárti politika elhatalmasodó futball-mániája most újabb stádiumába lépett: követhetetlenül zavaros, „koncepciónak” alig nevezhető szempontok alapján újabb 12 milliárd forint vándorol 2014-ben a „stadionépítés és -felújítás” előirányzatba, ebből 560 milliót kap Kaposvár, közel tizenkétszeresét azon nettó intézményi felújítási költségvetésnek (45 millió forint), illetve a háromszorosát annak a 188 millió forintnak (teljes felhalmozási előirányzat), amit Kaposvár Város 2013-ban saját intézményei felújítására képes költeni, pedig Kaposváron oktatási, kulturális, egészségügyi létesítmények, közterek, bérlakások szorulnak felújításra, korszerűsítésre, többek között a város olyan intézményei, mint a korábban méltán európai hírű Csiky Gergely Színház, amely ma már sokkal rosszabb állapotban van, mint a Rákóczi Stadion.

- a fotón: Huszka Imre (Együtt-PM) -

Az elmúlt időszak erőltetett államosítása a legnagyobb károkat az önkormányzatiság rendszerében okozta, oly módon, hogy az Orbán-rezsim 2010 óta módszeresen fosztotta meg a megyei és a települési önkormányzatokat önállóságuktól, elvette intézményeiket, forrásaikat, hogy aztán egyedi döntések alapján, önkényesen osztogasson a demokratikus normákat figyelmen kívül hagyva, lényegében megszüntetve a helyi közösségek azon jogát és lehetőségét, hogy szükségleteikről és azok rangsoráról maguk döntsenek.

A legrosszabb pártállami reflexeket látjuk újraéledni abban, hogy a FIDESZ vezette kormány és parlamenti többség ismét ún. „pántlikás” pénzeket osztogatnak, melyeket csak az adott célra lehetett felhasználni, többnyire szubjektív, a társadalom valós szükségleteit figyelmen kívül hagyó projektekre, beruházásokra.

- a fotón Pintér Lóránd (PSZP) -

Nem kell „futballokosnak” lenni ahhoz, hogy belássuk: az Orbán-kormányhoz hasonlóan katasztrofális teljesítményt nyújtó magyar labdarúgás megújításának, az európai középmezőnyhöz való felzárkóztatásának eszköze nem az erőltetett stadionépítés. Az is világos minden kaposvári futballrajongó számára, hogy kedvencük, a Kaposvári Rákóczi stadionjának felújítása nem lesz közvetlen hatással a csapat szereplésére.

Címkék: Huszka, Együtt, PSZP, Pintér, stadion, politika