Somogy- , Baranya- és a horvátországi Verőce megye a régiós együttműködés érdekében szervezett három oldalú egyeztetésén vett részt Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke.

Verőce megye ispánja, és a város polgármestere a 2014-2020 fejlesztési ciklusban megvalósítandó elképzeléseiről beszélt, míg Baranya megyéből bemutatták az Ős-Dráva Projektet. Gelencsér Attila pedig egy, már két éve létrejött nemzetközi együttműködésbe invitálta Verőcét, és a szomszédos horvát megyéket.

A Pannon  Európai Területi Társulás Magyarország és Szlovénia határ menti megyéi és települései által alakuló, alapvetően a határon átnyúló gazdasági- és turisztikai együttműködésre törekvő szerveződés, mely céljai megvalósításához közvetlen brüsszeli forrást von be. Az Európai Unió területén mindösszesen 21 ilyen szerveződés van, melyeknek a nemzetközi összefogás révén 12 milliárd Euro forrás biztosított.

- Az Európai Unióhoz csatlakozó Horvátország határos megyéit arra inspirálom – mondta Gelencsér Attila elnök – hogy ehhez a már meglévő, és az EU-ban egyébként legnagyobb Társuláshoz csatlakozzanak horvát partnereink is, hogy az ez idáig megvalósuló együttműködésünk megerősödhessen, és közös projektekkel olyan sikereket érhessünk el együtt, amely élénkíti a gazdaságot, csökkenti a munkanélküliséget, és fellendítheti a megyék turisztikai tevékenységét, annak érdekében, hogy egy erős nemzetközi alapokon nyugvó térség váljék a Pannon ETTT-ből.

A Somogy Megyei közgyűlés elnöke stratégiai fontosságúnak tartja a horvát megyék csatlakozását, és úgy véli, a sikeres konferencia eredményeként tovább erősödik a horvát – magyar együttműködés.”

Címkék: verőce, horvát, együttműködés, határ, megye, Somogy, politika