Szeptember 1-től tizenhárom megyei főkapitányságnál lesz vezetőváltás - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Papp Gábor miniszteri biztos A leváltottak között bűnügyi igazgatók és kapitányságvezetők is vannak.

A miniszteri biztos szerint összesen kilenc megyei kapitányság élére kerül új vezető. Öt főkapitánynak, köztük a kaposvári Mergancz Sándornak is indoklás nélkül vonta vissza a megbízását a belügyminiszter. El viszont senkit sem bocsájtottak. A vezetőket a Terrorlehárítási Központba (TEK), a belügyminisztériumba, valamint rendelkezési állományba helyezték át.

Papp Károly kifejtette: az érintettekkel Pintér Sándor és Hatala József egyeztetett az új pozíciójukról, melyet egyöntetűen elfogadtak. Hozzátette: az átszervezéseknél a szervezetet vezetők munkájának értékelése volt döntő, a legtöbb esetben nem volt oksági összefüggés a korrupciós botránnyal.

A továbbiakban szeptember közepéig felülvizsgálják a 20 legrosszabbul teljesítő  rendőrkapitányság tevékenységét, vezetőiket pedig szeptember közepétől lecserélhetik.

További változás, hogy szeptember elsejétől Papp Gábor lesz  az országos rendőrfőkapitány általános helyettese, Balogh János rendőr dandártábornok pedig  országos rendőrfőkapitány-helyettesi posztot fog betölteni.

A KaposPont úgy tudja, hogy Mergancz Sándor dandártábornok áthelyezését már korábban is fontolgatták, és a budapesti korrupciós botrányban érintett rendőri vezetők pótlásakor merült fel a neve. Információink szerint a Terrorelhárító Központban fog dolgozni, amely nem érintett a már említett vesztegetési ügyben. Úgy tudjuk a Somogyi Rendőr-főkapitányság élén az utódja Piros Attila, korábbi Baranya megyei dandártábornok lesz, aki jelenleg az ORFK hivatalvezetője.  Kerestük Mergancz Sándort is, de jelenleg szabadságát tölti.

Címkék: leváltották, mergancz, sándor, rendőrség, somogy, politika