Harmath István független polgármester az MTI-nek elmondta, nem új keletű a feszültség a testületben, amiatt az alpolgármester néhány hete lemondott tisztségéről. Hozzátette: az alpolgármester helyébe lépő képviselő, aki a település utolsó párttitkára volt, de a múlt hónapban függetlenként jutott be a testületbe, a szerdai első szereplése alkalmával elérte, hogy feloszlassa magát a testület, így kiharcolva az időközi választást.

A polgármester közlése szerint a mintegy 800 fős településen azért nagy a feszültség, mert a falu több mint két éve adósságrendezés alatt áll, csak azt tehetik, amit a kirendelt pénzügyi gondnok megenged, és "ez azt jelenti, hogy a közmunkaprogramon túl nem futja semmire". A feszültség másik forrása, hogy mindennaposak a betörések, a lakosság egy része megfélemlítettségben él - írja az MTI.

A falut 2009 óta vezető Harmath István közölte: tiszta a lelkiismerete, amit tudott, azt megtett a településért, a tiszteletdíjából kétmilliót az adósságrendezés ideje alatti fejlesztésekre áldozott. Jelezte, még nem tudja, indul-e az új választáson, hiszen ezzel a képviselő-testülettel nem tudna együtt dolgozni.

Címkék: feloszlatás, Nemesvid, feszültség, képviselő testület, választás, politika