A párt egy csaknem 40 oldalas vitairatot készített, amit a közeljövőben fórumokon ismertet. Az anyag rendvédelemmel foglalkozó fejezetét ma mutatták be Kaposváron.  

Profi, gyorsreagálású, jól felszerelt állami irányítású rendészeti szerveket alakítana ki az MSZP. Az egység érdekében megszüntetnék a Terrorelhárítási Központot, de kiemelten kezelnék a polgárőrségeket. A közbiztonság megerősítése érdekében önkormányzati rendőrséget hoznának létre, továbbá fejlesztenék a körzeti megbízotti rendszert.

- Kifejezetten a közbiztonsági területen, nyílván nem a nyomozási, bűnügyi területen, hanem a mindennapok biztonságát, az utcai járőrszolgálatot - tájékoztatott az MSZP rendvédelmi szakpolitikusa, Harangozó Tamás.

A rendvédelem egy nagyobb anyag része, amit nyolc szakpolitikai fejezetre osztottak. Ez egy vitaindító írás, amelyre a későbbiekben a párt a választási programját akarja építeni. Erre pedig a kormányprogramot.

- Olyan programot kell Magyarországnak adni, olyan programot kell egy pártnak bevállalni - aki felelősen is akar kormányozni - ami végre is hajtható - mondta az MSZP Somogy megyei elnöke, Harangozó Gábor.

A vitaanyagot a párt József Attila alapítványának 140 szakértője készítette. A következő hetekben fórumokon ismertetik meg az emberekkel.

Címkék: árnyékprogram, vitairat, Harangozó, mszp, politika, somogy