Balatonvilágoson január 29-én tartottak népszavazást a megyeváltásról, de a részvétel nem érte el a szükséges 50 százalék plusz egy szavazatot, így a helyi népszavazás eredménytelen lett. A település azonban élt az önkormányzati törvényben foglalt jogával és folytatta a megyeváltás folyamatát. Ennek során az érintett megyei önkormányzatoknak véleményezniük kell a megyeváltást.

A Veszprém Megyei Közgyűlés – tiszteletben tartva Balatonvilágos önrendelkezési jogát –sajnálattal tudomásul veszi a megyeváltásra irányuló kezdeményezést – rögzíti a határozat. A közgyűlés elismeri, hogy a közeli Siófok jelentős vonzerőt fejt ki Balatonvilágosra, s hogy a jelenlegi közigazgatási központ Balatonalmádi, valamint a leendő balatonfüredi járásközpontnál a siófoki járáshoz csatolás előnyösebb.

Balatonvilágos

Emellett azonban a határozat szerint a megyei szintű hivatalok Veszprémben könnyebben elérhetőek, mint Kaposváron, ami Veszprém megye mellett szól.

A közgyűlés a határozatban elfogadja a balatonvilágosiak azon érvét, hogy a közlekedés Siófok felé jóval gyorsabb és egyszerűbb, mint a leendő járási központ Balatonfüredre, ám megállapítja, hogy a veszprémi közlekedési kapcsolat jobb, mint a kaposvári.

Az erős hivatásforgalmi (munkába járás) és kereskedelmi kapcsolat viszont a megyegyűlés szerint nem lehet érv, mert ezek a kapcsolatok nem ismerik a megyehatárt, más elveken szerveződnek –olvasható a megszavazott közgyűlési határozatban.

Balatonvilágos polgármestere, Fekete Barnabás a Kapospontnak elmondta: a Somogy Megyei Közgyűlés befogadónyilatkozatára is szükség van, ahhoz,hogy Somogyhoz tartozzanak. Ezt április 20-ig kell előterjeszteni a kormányhoz. A parlament az őszi ülésszakán dönt majd az átlépésről.

Forrás: MTI, index.hu

 

Címkék: tartozik, tartozna, döntöttek, Balatonvilágos, Veszprém, politika, Somogy