Gráf József, volt agrárminiszter szerint alapvetően jó irányban haladnak a dolgok, Mesterházy Attila azonban az elszegényedés évének nevezte 2012-őt.

Sorra érkeznek a szocialista párt képviselői, az egykori miniszterek és a somogyi szimpatizáns polgármesterek a patcai Katica tanyára. A vidék helyzetéről vidéken tartottak frakcióülést.

Az egykori agrárminiszter szerint a kormány agrárpolitikája jó irányba halad, de szükség van némi finomhangolásra.

- Ami a következő év feladata a 2013 utáni hétéves ciklusra el kell készíteni a magyar programot, ebben kellene gyorsabb ütemet diktálni és a gazdálkodókkal a párbeszédet megnyitni. Nincs jó mezőgazdaság egy életképes vidék nélkül és fordítva is ugyanez a helyzet - mondta a volt agrárminiszter, Gráf József.

A szocialista pártelnök borúlátóbb. Szerinte 2012 az elszegényedés éve lesz.

- 500 ezer ember munkanélküli, több mint 50 ezer gyerek éhezik ma Magyarországon, több mint 250 ezer ember esik kis a szociális rendszer bármelyik ágából, ezek közül a többség vidéken, kisebb településeken - mondta az MSZP pártelnöke, frakcióvezetőe, Mesterházy Attila.

Pásztohy András volt agrárállamtitkár a somogyi állattenyésztők példájával indokolta, hogy össze kell fogniuk az ágazatban dolgozóknak. Somogyban ugyanis az elmúlt időszakban felére csökkent az állattartással foglalkozók száma.

- Be kell kapcsolni a somogyi gazdákat, gazdálkodókat, az egyetemet, mint kutatóbázisa az egyetemnek és az élelmiszerfeldolgozó bázisokat. Itt a Kométa, a Fino tej, nagyobb integrált együttműködés kell bevonva a háztáji gazdaságokat is - mondta a volt agrár-államtitkár, Pásztohy András.

A szocialista politikusok emlékeztettek: az elmúlt 10 évben nyolcszáz milliárd forint jutott a mezőgazdaságra, ennek tizede Somogyba került. A Magosz megyei elnöke szerint azonban a szocialista kormány intézkedései nem tettek jót az agráriumban dolgozóknak.

A MAGOSZ megyei elnöke, Szabó Tamás telefonon elmondta: A három ciklus alatt lévő szocialista vezetés semmit nem tett a vidék felemeléséért, a kis és közepes gazdaságok megerősítéséért.

A Magosz megyei elnöke szerint azonban a Fidesz kormánynak is mielőbb rendeznie kell az állami földek bérbeadása körüli jogi feltételeket, ez ugyanis a gazdaságok működésében létfontosságú kérdés.

Címkék: miniszterek, frakcióülés, vidék, képviselők, Patca, politika