A választást megelőző sajtótájékoztatón az MSZP elnöke, Mesterházy Attila az Európai Unió kormánnyal szemben foganatosított intézkedéseiről elmondta: "Itt nem Magyarországot, nem a magyar embereket érte kritika, hanem Orbán Viktort és az ő politikáját. Ezeknek nagyon könnyen elejét lehet venni, egyszerűen komolyan kell venni ezeket a kérdéseket és észrevételeket, változtatni kell és abban a pillanatban ez a nemzetközi környezet is változik." Hozzátette: "Látom a nagy igyekezetet a kormány oldaláról, hogy megpróbálják ezt valaki másnak a nyakába varrni. Azt tudom mondani, hogy senki mást nem okolhatnak, csak saját magukat."

Elmondta: a külföldi vélemények mellett sokkal súlyosabb belső problémák vannak. Ezek közé sorolta a megélhetési költségeket és a foglalkoztatást. Hozzátette: "ma Magyarországon csaknem négymillió ember él a létminimum alatt vagy annak környékén, 500 ezer regisztrált munkanélküli van, és körülbelül 50 ezer gyerek még ma is éhezik". További 250 ezren vannak olyanok, akik kiestek a szociális ellátórendszerből."

A pártelnök aggodalmát fejezte ki az országot fenyegető szociális válság miatt, melyet szerinte a munkahelyek teremtésével, a megélhetési költségek csökkentésével, valamint az egészségügy, a gazdaság és az oktatás növelésével lehet megakadályozni. Hozzátette: ezek megoldásában szívesen együttműködnének a kormánnyal.

Kifejtette, hogy készítettek egy hétpontos javaslatot, melyet a héten benyújtották a parlamentnek. Ebben az is javasolták, hogy ha sikerül kedvező feltételekkel megállapodni IMF-fel és az Európa Unióval, akkor a források egy részét fordítsák a gazdasági növekedés beindítására, a foglalkoztatás bővítésére.

A tisztújító közgyűlésen ismét Harangozó Gábort választotta a párt megyei szövetsége. A régi-új vezető elmondta, a belső, vitákkal teli dőszakot lezárták. Most egységre és lendületre van szükség. "A mi dolgunk az, hogy nemcsak arra kell rávilágítanunk, hogy mi a probléma a kormány politikájával, hanem, hogy világossá tegyük a választpolgárok számára, hogy mi az MSZP alternatívája, miért érdemes minket választani" - mondta a KaposPontnak Harangozó.

Alelnökként ismét Horváth Istvánnak (Fonyód) és Gelencsér Jánosnak (Csurgó) szavaztak bizalmat, valamint a Kaposvári Szervezet tagja Harján Dávid jutott még alelnöki funkcióhoz. Ifjúsági kvótán Máté Zsoltot, női kvótán Filóné Moscatiello Zóját választották a megyei elnökség tagjának. Az elnökség többi tagját a helyi szervezetek delegálják.

A Megyei Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnökének Sovák Lajost, a Megyei Etikai és Egyeztető Bizottság elnökének Kovács-Hegedűs Lászlót választották.

A megyei küldöttgyűlés az Országos Választmány tagjainak Dr. Baksai Ferencet, Francz Rezsőt és Dr. Lamperth Mónikát választotta.

A pártban jelenleg a porgramalkotás folyamata zajlik, amit májusra terveznek véglegesíteni. Az MSZP a megyében 6 új alapszervezetet hozott létre, így már összesen 15 van és több, mint ezer tagot számlálnmak.

Címkék: Lamperth, Harangozó, tisztújítás, mszp, politika, somogy