A balatonvilágosi képviselők rendkívüli ülésen, öt igen és két nem szavazattal döntöttek arról, hogy érvényesnek tekintik a vasárnap eredménytelenül zárult népszavazást. A jogszabály biztosította lépéssel így az országgyűlés elé került a Veszprém megyei község kérelme, mely szerint Somogyhoz szeretnének tartozni.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk: vasárnap dönthettek Balatonvilágos lakói arról, hogy továbbra is Veszprém megyéhez kívánnak-e tartozni, vagy Somogyba "költöznének". A kiírt szavazáson viszont a voksolók részvétele nem érte el az 50 százalékot, így érvénytelenítették azt.

Balatonvilágos polgármestere, Fekete Barnabás a Kapospontnak ma elmondta: törvényi lehetőségük volt arra, hogy így döntsenek. Ezzel éltek is.

Balatonvilágosnak április 20-ig kell a szakminisztériumhoz a kormányhivatalon keresztül kell a rendészeti szakvéleményeket felterjeszteni. A kérelem augusztusban kerül az országgyűlés elé. A parlament valószínűleg a szeptemberi ülésszakán dönt majd arról, Somogyhoz kerül-e Balatonvilágos.

Arra kérdésre, hogymiért nem érte le a szavazáson a voksolók aránya az 50 százalékot, a település első embere úgy válaszolt: egy szervezett csoport azon dolgozott, hogy befolyásolja az embereket: ne menjenek el szavazni.

Forrás: napló-online.hu

Olvassa el korábbi cikkünket a témában!

Címkék: balatonvilágos, érvényes, veszprém, voks, somogy, politika