Szombat reggel 8 órakor gyülekeztek szülők és pedagógusok a kaposvári Toldi iskola előtt. Plédet és rejtvényt igen, ételt viszont nem hoztak magukkal. Így tiltakoznak az intézmény átszervezése ellen.

Arra készültünk fel, hogy három napig itt leszünk. Három naposra terveztük az éhségsztrájkot, és folyadékbevitel, ennyi. - mondja a kaposvári toldis szülő, Milisné Derdák Csilla

Két hét alatt az iskola szétverését, integrációját végrehajtotta a megye, és semmiféle, egyetlen darab papírt nem kaptunk erről, semmiféle szakértői véleményt, hatástanulmányt, semmit. - mondja a szülői szervezet elnöke, Klimóné Csongovai Hilda

A Toldi iskola nem a megye, hanem a város intézménye. Az átszervezéséről szóló 8 oldalas előterjesztés és szakmai dokumentáció elolvasható a város honlapján és a kapos.hu hírportálon is.

Két gyerekünk van. Most - feltételes módban - most lesznek majd másodikosok szeptemberben. És hát szülőként vagyunk itt. Április közepén tudtuk meg, hogy be akarják zárni az iskolát.

Kaposvár oktatási igazgatója közleményben értesítette szerkesztőségünket: aki bármely iskola bezárásáról beszél, az hazudik. Stickel Péter azt írta: ez az ügy nem az iskoláról és nem is a gyerekekről szól. Egyetlen célja: káoszt teremteni Kaposváron.

A tiltakozáson megjelent pedagógusok az állásukat féltik.

Olyan ígéretet kaptunk, hogy állásunk lesz, de van már olyan kollegám, aki három nap múlva már nem kapta meg az óráit. - a toldis pedagógus, Dóczi Imréné

A város már korábban garanciákat adott arra, hogy nem kerül veszélybe a Toldiban folyó pedagógiai program és a pedagógusok álláshelye sem. A gyerekek továbbra is ugyanabba az iskolába és osztályba járhatnak, ahová eddig, és ugyanazok a pedagógusok tanítják majd őket.
A sztrájkon megjelent az iskola igazgatónője is. Azt mondta: ő nyugdíjba vonul, már csak kísérője az eseményeknek. Annak viszont örül, hogy ennyire ragaszkodnak az iskolához.

Életem kitüntetésének tartom ezt. Ezt az egész időszakot, ami itt mögöttünk van, hiszen olyan mérhetetlen összefogást tapasztaltam gyerek, szülők, nagyszülők részéről, kollegák részéről, amellyel most már a hátralévő életemben lehet élni.- teszi hozzá a Toldi igazgatója, Garaminé Szente Éva.

Az éhségsztrájk még (hétfőn is) három napig tart.

Az éhségsztrájkoló szülők és pedagógusok azt mondják, ha a három napos koplalás nem járna eredménnyel, akkor sem adják fel. Ha kell, aláírásokat gyűjtenek, és népszavazást kezdeményeznek Kaposváron.

 

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS
POLGÁRMESTERE

ELŐTERJESZTÉS
a Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium működésének átszervezéséről

Kaposvár Megyei Jogú Város Közoktatási feladat-ellátási, intézményhálózat-működtetési és fejlesztési tervét a 97/2010 (IV. 28.) önkormányzati határozatával fogadta el a Közgyűlés. A 2010. május 1-től hatályos dokumentum meghatározza azokat az irányokat, amelyek a közoktatás feladatellátását, szerkezetét érintik. Ebben a helyzetértékelés fejezetben rámutattunk arra, hogy a következő négy-hat évben jelentősen vissza fog esni a középiskolai oktatásban résztvevő tanulók száma, ennek okait a következőkben határozhatjuk meg:

  • a középiskolákat eléri az általános iskolákon végigvonuló demográfiai hullámvölgy,
  • a középiskolákban visszafordul a képzési idők meghosszabbítása miatti létszám és osztályszám növekedés.
  • A második tényező a formálódó új közoktatási és szakképzési törvény függvénye lesz, jellemzően a képzési idők lerövidítésével kell számolni. Hatásuk várhatóan – az általunk 2010-ben megkezdett előrehozott szakképzés bevezetése miatt – a 2014/2015-ös tanévben érvényesül először. A demográfiai hullám a kilencedik évfolyamos beiskolázást érinti, ezért hatása a bemenő évfolyamon okoz létszámcsökkenést. Ezt közoktatásszervezési okok miatt elő kell készíteni azért, hogy a végrehajtás során rugalmasan végezhessük az intézményhálózat átalakítását. Az intézkedések tervezése során a következő alapelveket vettük figyelembe:
  • Az átszervezési döntéseket azért kell meghozni, hogy a jövőben jelentkező személyi és dologi vonzatok a közoktatási feladat-ellátási kötelezettséget nem sértve tervezhetők legyenek, a fokozatos végrehajtást segítsék elő.
  • A középfokú beiskolázás során továbbra is a minőségi elv érvényesüljön (ezt a közoktatási törvény tervezete is hangsúlyozza.
  • Az intézkedés iránya kapcsolódjon a város átfogó szakértői vizsgálatában megfogalmazott javaslathoz, melynek lényege, hogy iskoláink tiszta profilú, szakmai képzési párhuzamosságoktól mentesek legyenek.
  • A gimnáziumi érettségi munkaerőpiaci értéke az elmúlt években visszaesett (ezt támasztják alá a szakmai kamarák felmérései is), ugyanakkor a felsőoktatás tervezett hallgatói létszám szűkítése a továbbtanulási esélyeket csökkenti a bizonyítványt megszerzők körében.
  • Olyan rendszert kell kidolgozni, melynek során az iskolában dolgozó legkiválóbb szakembereket intézményhálózatunkban tudjuk tartani.


A megfogalmazott alapelveink a közoktatás és a szakképzés helyi és regionális koncepcióiban megfogalmazott helyzetértékelésünket alátámasztják (ezeket a dokumentumokat és a Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara véleményét az előterjesztés mellékleteiként szerepeltetjük).

Ezek közül a gimnáziumi képzés arányainak adminisztratív eszközökkel történő visszaszorításának igényét legmarkánsabban a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság jóváhagyott „A Dél-dunántúli Régió szakképzési stratégiája 2009-2013” című dokumentum fogalmazza meg, amiből a következő részt célszerű kiemelni:

„A középfokú szakképzés jövőbeni kulcsfontosságú meghatározója a szakképzésbe belépő fiatalok száma. Már rég megszülettek azok, akik 2009/2010 tanévtől a középfokú iskolai oktatásba bekerülhetnek. A 2006/2007-ben 5. évfolyamos tanulók 2009/10es tanévben nyerhetnek felvételt a hagyományos értelembe vett középfokra, a negyedikesek 2010/11-ben, és így tovább.
Régióban:

  1. A 2005/2006-os 2006/2007-es beiskolázási arányok átlagának tartása mellett (egyszerű átlagolással számítva a gimnáziumi beiskolázási arány 36,07%, a szakközépiskolai 31,13%, a szakiskolai 32,80%; az utóbbiba a speciális szakiskolák tanulóit is beszámításra kerültek)….

…Ha ez valóban így történik, akkor 20013/14-es tanévben mintegy 400 fővel kevesebb tanuló kerül be a szakiskolai képzés 9. osztályaiba, mint 2009/10-ben és 1400-zal kevesebb, mint 2005/2006-ban. Megdöbbentő a fogyás.

Még kedvezőtlenebb helyzet alakulna ki, ha a Dél-dunántúli Régió is jobban követte volna az országos trendet, azaz az érettségit adó iskolatípusokba magasabb arányban történt volna, történne a beiskolázás.
A fogyás természetesen nem csak szakiskolai vonatkozásban várható, ez bekövetkezik a gimnáziumokban és szakközépiskolákban is. Nem képzelhető el az, hogy anélkül biztosítható a „hagyományos értelembe vett szakmunkás utánpótlás”, hogy az érettségit adó középiskolák beiskolázási arányain adminisztratív úton nem kellene változtatást végrehajtani. A jól felkészült szakemberek biztosítása érdekében a szakközépiskola beiskolázási arány megváltoztatását, csökkentését nem látjuk célszerűnek, tehát a gimnáziumokba történő beiskolázási arányt kell csökkenteni. A csökkentés nem eredményezheti a felsőfokú beiskolázás ellehetetlenítését, viszont elősegítheti, hogy kevesebb középfokú tanulmányát befejezett szakképzetlen regisztráltassa magát a Munkaügyi Központ kirendeltségein.”

Saját számításaink és a középiskolai beiskolázási tapasztalataink az intézkedés szükségességét és adminisztratív jellegét támasztják alá:

  • Kaposváron a saját fenntartású intézményeinkben 2009/2010-es tanévben 606 nyolcadik osztályos tanuló volt, ez 2013/2014-es tanévben várhatóan 504 tanulóra csökken. A kilencedik osztályba belépők száma kiegészül a bejáró tanulókkal, akiknek létszámcsökkenése egy évvel korábban történt meg és a stabilizálódás is egy évvel korábban következik be. A kistérségi fejlesztési terv alapján 2008/2009-es tanévben a Kaposvári Kistérség általános iskoláiba járó nyolcadik osztályos tanulók száma 293 fő volt, ez 2012/2013-as tanévben várhatóan 234 tanuló lesz. A két adat összeadásából következik, hogy a nem saját fenntartású és nem kistérségi iskolák létszámadatait konstansnak tekintve is jelentős a létszámcsökkenés. A nem kistérségből középfokú iskoláinkba bejárók száma is jelentős középiskoláinkba, de mindkét esetben nehezen prognosztizálható a továbbtanulás iránya. Feltételezhető, hogy a vizsgált időintervallumban a kilencedik osztályokba jelentkezők számának csökkenése meghaladja a 200 főt.
  • Adminisztratív intézkedésre azért van szükség, mert a jelenlegi központosított felvételi rendszer a gyengébb tanulókat is „felnyomja” a gimnáziumi képzési területekre. Ennek az oka, hogy a felvételi jelentkezési lapokon minden tanuló négy helyet jelölhet meg és az első helyekre a gyengébb tanulók is jellemzően gimnáziumokat írnak be (ezért van minden gimnáziumba többszörös túljelentkezés és ezért nem okoz gondot a gimnáziumok számára a meghirdetett helyek 100%-os feltöltése. Az informatikai rendszer a tanulmányi és felvételi eredmények alapján a jobb eredményektől a rosszabbak felé haladva feltölti az összes fenntartók által engedélyezett helyet. Ha közgyűlési határozattal nem csökkenti a fenntartó a gimnáziumi férőhelyek számát, akkor ezek tulajdonképpen korlátlan számban, ha kell gyengébb képességű tanulókkal feltöltődnek, mivel ezt jelölték meg első helyen. Ennek a legnagyobb vesztesei a szakiskolák, amelyeket a tanulók jelentős hányada utolsó helyen jelöl. Ezt a gimnáziumi képzés felé történő eltolódást csak a fenntartók tudják megakadályozni azzal, hogy szűkítik a gimnáziumi „bemeneti kínálatot” adminisztratív módon.


Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése ezt a problémát felismerve, már megtette az első adminisztratív lépést akkor, amikor a Táncsics Mihály Gimnáziumnál, a Munkácsy Mihály Gimnáziumnál és a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskolánál „minőségi féket” épített be a felvételi rendszerbe. A felvételi eredmények 70 %-os teljesítéséhez kötött bekerülési feltétel miatt mindegyik iskolában javaslatot tettünk egy-egy osztály zárolására. A 2011/2012-es tanévre ezt egy iskola a Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium esetében nem tettük meg, mivel:

  • Félő volt, hogy a felvételi eljárás keretében azok a szakok (dráma, ének) eredményei nem teszik lehetővé az osztályindítást, amelyek a város számára fontos területnek minősülnek, megtartásuk mindenképpen indokolt.
  • Változatlan keretek között az osztályszám szűkítése esetén az évfolyamonként egy osztályra csökkenő osztályszám oktatás szervezési szempontból és a pedagógus álláshelyek megtartása szempontjából is kedvezőtlen. Az alacsony iskolai szintű óraszámok miatt az egy, majd kétszakosok álláshelye kerül veszélybe, amit már az áttanítási rendszer sem tud kezelni.


A demográfiai adatok a gimnáziumi képzés további szűkítését indokolják a 2012/2013-as tanévtől, ezért ennek megvalósítására – a fenti problémák kiküszöbölését biztosító – integrációval megvalósuló osztályszám szűkítést tartjuk szakmailag elfogadható megoldásnak a Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnáziumban.

Az előterjesztésben ismertetjük az átszervezés javasolt irányát tagozatonként, majd az intézkedéssel kapcsolatban megtartott egyeztetéseken felmerülő szülői és pedagógusi problémák kezelését biztosító garanciákat, mivel érezzük és értjük, hogy ezt a feladatot csak a jelenleg oda járó generáció és szüleik, valamint az ott tanító pedagógusok sérelme nélkül, de a jövő generáció közoktatási érdekeit figyelembe véve hajthatjuk végre eredményesen. Előterjesztő kéri, hogy a Közgyűlés konkrét adatok ismertetése nélkül fogadja el azt a megállapítást, hogy az iskola eredményei nem rosszak, de minden területen gyengébbek másik két gimnáziumunknál. Az erről történő vita, az eredmények lajstromozása az átszervezés lényegéről terelné el a figyelmet.

A középiskolai tagozat átszervezése

A 2011/2012-es tanévtől a Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium gimnáziumi tagozatának pedagógusai és diákjai alkalmazotti és tanulói jogviszonyát a Munkácsy Mihály Gimnáziumba helyezzük át. Az oktatás helyszíne továbbra is a Toldi Lakótelepi Általános Iskola épülete marad. Komplett osztályok maradnak pedagógus státuszokkal, de tantárgyfelosztásuk elkészítése során a Munkácsy-s kollégákkal együttműködnek. Jelenleg 448,5 ellátandó óra van, amit a tantárgyfelosztás alapján 20 álláshellyel és túlórával fedünk le. Az intézkedés a 2011-es beiratkozók számától függően 235-245 fő tanulót érint.
A tanulók áthelyezése határozatokkal megtörténhet úgy, hogy az osztályok és a tanulócsoportok szempontjából átszervezés nem történik.
A Munkácsy Mihály Gimnázium igazgatónője az iskolában bevezetett minősítési rendszert kiterjeszti az átvett kollégákra. A Munkácsy Mihály Gimnázium alapító okiratát módosítani kell, azzal, hogy a maximálisan felvehető létszáma az átmeneti időszakban kiegészülne a kihelyezett osztályok létszámával (250 fő), valamint a Toldi Lakótelepi Tagiskola telephelyként történő feltüntetésével.

Az általános iskolai tagozat átszervezése

Az általános iskolások létszáma az elmúlt 20 év alatt csaknem a felére csökkent (7138 főről, 4364 főre). Az osztályok és a pedagógusok számát folyamatosan hozzáigazítottuk az igényekhez, de további intézkedések szükségesek.
Az átszervezés eredményeként a Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium általános iskolai tagozata a Kaposvári Központi Általános Iskola tagiskolája lenne. Az egybeolvadás következtében a következő célokat valósíthatjuk meg:

  • Valamennyi általános iskolánkban megvalósul az integráció, aminek oktatás szervezési előnyei - közös tantárgyfelosztás és pedagógiai elvek – az optimális működést segítik elő.
  • Valamennyi Kaposvárra bejáró tanuló után leigényelhetjük a bejáró normatívát.
  • A tanulók, a dolgozók ugyanott, ugyanúgy folytatják munkájukat, csak a vezetésben történik változás. A munkáltatói jogokat a Főigazgató asszony gyakorolja.

 

  • Az általános iskolában tagintézmény vezető kinevezésével, a középiskolában az igazgató helyettesi státusz megtartásával biztosítható a folyamatos munka.

 

A változás szükségessé teszi az iskola alapdokumentumainak módosítását. Az előterjesztés mellékletét képezi Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium átalakító okirata.

A Kodály Zoltán Központi Általános Iskola alapító okiratának 1.) pontját ki kell egészíteni a „Toldi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Szondi u. 3. Felvehető maximális tanulólétszám: 460 fő” szövegrésszel. A 3.) pontban a felvehető maximális tanulólétszámot 4330 főről 4790 főre kell módosítani. Az 5.) pontban a jogelőd intézményeket ki kell egészíteni a k.) pontban a „az intézmény elnevezése: Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium. Az intézmény székhelye: 7400 Kaposvár, Szondi u. 3.” szövegrésszel. Az intézmény alapító okiratának 14. pontjába be kell emelni a Toldi Lakótelepi Tagiskola által használt épület helyrajzi számát: 5504/6 hrsz. Az egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirat az előterjesztés mellékletét képezi.
Az átszervezés eredményeként a gimnáziumi tagozat jogutódja a Munkácsy Mihály Gimnázium, az általános iskolai tagozat jogutódja a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola lesz. Az átalakítással kapcsolatos közoktatási szakértői véleményt az előterjesztéshez mellékletként csatoltuk.

Az átszervezéssel kapcsolatos egyeztetéseken felvetett problémák és az azok ellensúlyozására adható Közgyűlési garanciák

Az előterjesztésben megfogalmazott intézkedések irányáról, az átszervezésben érintett iskolák vezetőit tájékoztattuk és kértük, hogy a közoktatási törvénynek megfelelően véleményezzék a szülői szervezet, a pedagógus közösség és a diákönkormányzat képviselői.
A vélemények alapján a következő konszenzuson alapuló garanciák közgyűlési jóváhagyását javasoljuk:

  1. „A tanulók továbbra is ugyanoda fognak járni, mint eddig, s ugyanazok fogják tanítani őket, mint akik eddig tanították őket.” / facebook; Szita Károly polgármester/. A gyakorlatban ennek a megvalósítása úgy történhet, hogy a 2011/2012-es tanévig beiskolázott diákok 1-8. évfolyamon abban az épületben fejezhetik be tanulmányaikat, amiben megkezdték. A 2011/2012-es tanévben 9-12. évfolyamos gimnáziumi tagozat diákjai abban az épületben fejezhetik be tanulmányaikat, amiben elkezdték, a 2012/2013-as tanévtől a beiskolázás a Toldi épületébe történik. Ettől eltérni csak a szülői igények megváltozása esetén lehet. 2011/2012-es tanévben integráció miatti álláshely elvonás nem történhet, a jelenlegi tagozatok közötti áttanítás rendszere a tantárgyfelosztás igényei alapján, a jelenlegi óraszámot nem meghaladó mértékben, de túlóraként is figyelembe vehető módon a két intézmény között fennmarad. 2012/2013-as tanévtől az osztályszám szűkítés miatti pedagógus álláshely megszűnés esetén a más intézményekben történő elhelyezkedésben előnyt élveznek a jelenlegi gimnáziumi tagozaton tanító kollégák.

A fenti garanciák hosszabb távra biztosíthatják a tanulók és a tanárok számára a pedagógiai értékként kiemelten kezelt családias légkör fenntartását is

2. A dráma, ének és kommunikáció specializáció az egy osztályszámra csökkentett gimnáziumi képzésben is igény esetén megmaradhatnak.

3. A 2011/2012-es tanévben az iskola jelenlegi pedagógiai programja a székhelyintézmények kiegészítő pedagógiai programjaiként változatlan formában épüljön be. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy az egy épületben tanuló diákok azonos elvek és hagyományok mentén részesüljenek nevelésben. A közoktatási törvény módosítása utáni pedagógiai program kialakításánál az intézmények építsék be a tagiskola és a telephely specialitásaiból adódó elveket programjaikba.
4. A gimnáziumi tagozat telephelyként kapcsolódik a Munkácsy Mihály Gimnáziumhoz, amivel párhuzamosan a következő jogokat biztosíthatjuk:

  • Egyértelművé tehető az épület, az eszköz és az egyéb vagyonhasználat megosztása megállapodás keretében. Ebben rögzíthető, hogy az eszközök a gimnáziumi osztályok kivonása után – más eltérő megállapodás hiányában – az általános iskolánál maradnak.
  • A gimnáziumi telephely – a hivatalos dokumentumok kivételével – használhatja kiadványaiban, honlapon, az épületen stb. a „Toldi” megnevezést.
  • A telephelyre megbízott vezető hozzáférést kap az oktatásszervezés adatbázisaihoz (KIR, ADAFOR, TANINFÓ stb.).

5. Az Önkormányzat jogi és szakmai segítséget nyújt a Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium alapítványának, ECDL vizsgaközpontjának jogfolytonos működéséhez, valamint ahhoz, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadó referencia iskolája maradhasson.


Kaposvár Megyei Jogú Város biztosítani szeretné az eddig jól működő közoktatási hálózatának jövőbeni kihívásokra történő felkészítését, aminek egyik fontos alapköve ez az előterjesztés. Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy a határozati javaslatokat fogadja el.


Kaposvár, 2011. március 28.

Szita Károly
polgármester

HATÁROZATI  JAVASLAT:

Felelős:     Szita Károly polgármester
Közreműködik:    Stickel Péter igazgató
Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató
Garaminé Szente Éva igazgató
Gyallai Katalin igazgató
Határidő:     2011. augusztus 1

  1. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése úgy határozott, hogy a Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnáziumot 2011. július 31-i hatállyal megszűnteti, az általános iskolai tagozat jogutódjaként a Kodály Zoltán Központi Általános Iskolát, gimnáziumi tagozatának jogutódjaként a Munkácsy Mihály Gimnáziumot jelöli ki. A megszűnő intézmény által használt ingatlant, vagyont a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola használatába adja. A Közgyűlés úgy határozott, hogy a megszűnő intézményben nem pedagógus státuszon alkalmazottak munkáltatói feladatait 2011. augusztus 1-től a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola vezetője gyakorolja.
  2. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése úgy határozott, hogy a Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium gimnáziumi tagozatát változatlan osztály és csoport keretek között a jelenlegi épületben a Munkácsy Mihály Gimnázium kihelyezett osztályaiként működteti a 2011/2012-es tanévtől. Ennek megfelelően a megszűnő intézmény gimnáziumi tagozatának tanulóit és pedagógusait a Munkácsy Mihály Gimnáziumba helyezi át.
  3. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése úgy határozott, hogy a Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium általános iskolai tagozatát 2011. augusztus 1-től a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tagiskolájaként működteti Toldi Lakótelepi Tagiskola elnevezéssel. Ennek megfelelően a megszűnő intézmény általános iskolai tagozatának tanulóit és pedagógusait, valamint a nem pedagógus státuszon alkalmazott munkavállalókat a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskolába helyezi át.
  4. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése úgy határozott, hogy a Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium létesítményei, eszközei használatával, a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola által átvételre kerülő nem pedagógus létszám által ellátandó feladatok megosztásával kapcsolatban a Munkácsy Mihály Gimnázium és a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola a fenntartó által ellenjegyzett megállapodást kötnek.
  5. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja az előterjesztés mellékletét képező Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium átalakító okiratát.
  6. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola alapító okiratának 1.) pontját kiegészíti a „Toldi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Szondi u. 3. Felvehető maximális tanulólétszám: 460 fő” szövegrésszel. Az alapító okirat 3.) pontjában a felvehető maximális tanulólétszámot 4330 főről 4790 főre módosítja. Az alapító okirat 5.) pontjában a jogelőd intézményeket kiegészíti a k.) pontban a „az intézmény elnevezése: Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium. Az intézmény székhelye: 7400 Kaposvár, Szondi u. 3.” szövegrésszel. Az intézmény alapító okiratának 14. pontjába a Közgyűlés beemeli a következőt: „5504/6 hrsz”. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a Munkácsy Mihály Gimnázium alapító okiratának 3) pontját kiegészíti a „Telephelye: 7400 Kaposvár, Szondi u. 3.” szövegrésszel. Az alapító okirat 6) pontjában a felvehető maximális tanulólétszámot 1012 főről 1265 főre módosítja. A Közgyűlés hozzájárul, hogy a módosításokat a középfokú intézmények gazdasági integrációjának kiterjesztése című előterjesztés mellékletét képező alapító okiratba vezessék át.

Felelős:     Dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző
Közreműködik:    Stickel Péter igazgató
Határidő:     2011. augusztus 1.

7.)    Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése úgy határozott, hogy a 2012/2013-as tanévtől a Munkácsy Mihály Gimnázium keretein belül, de kihelyezett formában egy osztály dráma, ének, kommunikáció tagozatos osztály indítását engedélyezi.
Felelős:     Szita Károly polgármester
Közreműködik:    Stickel Péter igazgató
Gyallai Katalin igazgató
Határidő:     2011. október 15.


8.)    Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése úgy határozott, hogy az átszervezéssel kapcsolatos egyeztetéseken felvetett problémák ellensúlyozására a következő garanciákat biztosítja:
-    A 2011/2012-es tanévig beiskolázott diákok 1-8. évfolyamon abban az épületben fejezhetik be tanulmányaikat, amiben megkezdték.
-    A 2011/2012-es tanévben 9-12. évfolyamos gimnáziumi tagozat diákjai abban az épületben fejezhetik be tanulmányaikat, amiben elkezdték.
-    A gimnáziumi tagozatra a 2012/2013-as tanévtől a beiskolázás a Toldi épületébe történik. Ettől eltérni csak a szülői igények megváltozása esetén lehet.
-    A 2011/2012-es tanévben integráció miatti álláshely elvonás nem történik.
-    A 2011/2012-es tanévben jelenlegi tagozatok közötti áttanítás rendszere a tantárgyfelosztás igényei alapján, a jelenlegi óraszámot nem meghaladó mértékben, de túlóraként is figyelembe vehető módon a két intézmény között fennmarad. A 2012/2013-as tanévtől az igazgatók az áttanítás rendszeréről egyeztetést folytatnak.
-    A 2012/2013-as tanévtől az osztályszám szűkítés miatti pedagógus álláshely megszűnés esetén a más intézményekben történő elhelyezkedésben előnyt élveznek a jelenlegi gimnáziumi tagozaton és a gimnáziumi tagozatra áttanító általános iskolai kollégák.
-    A dráma, ének és kommunikáció specializáció az egy osztályszámra csökkentett gimnáziumi képzésben is igény esetén megmaradhatnak.
-    A 2011/2012-es tanévben az iskola jelenlegi pedagógiai programja a székhelyintézmények kiegészítő pedagógiai programjaiként változatlan formában épüljön be.
-    A gimnáziumi telephely – a hivatalos dokumentumok kivételével – használhatja kiadványaiban, honlapon, az épületen stb. a „Toldi” megnevezést.
-    A telephelyre megbízott vezető hozzáférést kap az oktatásszervezés adatbázisaihoz (KIR, ADAFOR, TANINFÓ stb.).
-    Az Önkormányzat jogi és szakmai segítséget nyújt a Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium alapítványának, ECDL vizsgaközpontjának jogfolytonos működéséhez, valamint ahhoz, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadó referencia iskolája maradhasson.


Felelős:     Szita Károly polgármester
Közreműködik:    Stickel Péter igazgató
Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató
Gyallai Katalin igazgató
Határidő:     2011. augusztus 1.

 

Címkék: koplalás, éhségsztrájk, toldi, sztrájk, politika, kaposvár