Van olyan somogyi üzem, ahol szabadságot vettek ki a munkavállalók erre a napra. Kaposváron kívül Somogy több településéről indulnak buszok, így Tabról és Nagyatádról is Budapestre. Csak a megyéből 300-an utaznak busszal. És lesznek, akik saját maguk oldják meg utazásukat. Annyi a jelentkező, hogy nyugdíjasokat nem is tudunk vinni -mondta a Kapospontnak az MSZOSZ  régiós és megyei elnöke, Svajda József.

Az adórendszer változása miatt a munkavállalók háromnegyedének csökkent a nettó keresete. Miközben az árak folyamatosan emelkednek. Az érdekképviseleti vezetők hiányolják az egyeztetést a kormány és a szakszervezetek között. Ezért is tartják fontosnak, hogy április 9-én, az Európai Szakszervezeti Szövetség budapesti demonstráción minél többen részt vegyenek.

Az MSZOSZ a Széll Kálmán Tervrről azt mondja: egyetértenek azzal az eredeti kormány tervvel, hogy az adózó, valódi munkahelyek számát növelni kell, ám amiről most hallanak, az a közfoglalkoztatásról szól, az pedig nem állandó, tisztes megélhetést biztosító munkahely.

Svajda József elmondta: a térségben a bérek mintegy 25 százalékkal maradnak el a fővárosiaktól, és a különbség várhatóan tovább nő.

A Magyar Szociális Fórum közelményben arra szólította fel a bérből és fizetésből élőket, a fiatalokat és a nyugdíjasokat, hogy pártzászlók és politikai emblémák nélkül csatlakozzanak az Európai Szakszervezeti Szövetség, magyar szakszervezetekkel közösen szervezett szombati budapesti tüntetéséhez. És a külföldi dolgozókkal együtt, követeljenek emberhez méltó megélhetést az Európai Uniótól és a magyar kormánytól.

Címkék: Svajda, MSZOSZ, József, tüntetés, demonstráció, politika