A magán-nyugdíjpénztári tagság átrendeződése után tizennyolc magánnyugdíjpénztárból hét nem éri el a fennmaradáshoz szükséges kétezer fős létszámot, a tízezret öté haladja meg - ők a legesélyesebbek arra, hogy hosszabb távon fennmaradjanak.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság kedden tette közzé honlapján a magánnyugdíjpénztári tagsággal kapcsolatos statisztikákat, melyben kor, nem, lakóhely és nyugdíjpénztár szerint is vizsgálták a nyilatkozókat. A több mint hárommillió magánnyugdíjpénztári tag 3,12 százaléka nyilatkozott úgy, hogy fenntartja tagságát. A területi megoszlásban a főváros vezet, ott a tagok 7,48 százaléka döntött a maradás mellett. Ezt Pest megye követi 4,1 százalékkal, majd Fejér, Csongrád és Győr-Moson-Sopron követi 3 százalék körüli aránnyal. Somogy a "mezőny" utolsó harmadába került, itt a mintegy százezer nyugdíjpénztári tag 1,77 százaléka tett nyilatkozatot.

Érdekesség, hogy a település nagyságával arányosan csökken a tagok közül nyilatkozók aránya is: a fővárosban 7,48 százalék, a megyeszékhelyeken 3,19, az egyéb városokban már csak 2,42, a falvakban pedig éppen eléri a 2 százalékot. Viszont a maradás mellett döntők közt más a sorrend: csaknem 37 százalék fővárosi a maradó tagok közt, a megyeszékhely lakóinak aránya 10 százalék körüli, a kisebb városok és falvak lakóinak arány viszont mintegy 26-26 százalék.

Kor szerint az 50 év felettieknek 6,6 százaléka, a 40-50 éves korosztály 6,86 százaléka, a 30-40 évesek 7,7 százaléka, a 20-32 évesek 4,3 százaléka, az annál fiatalabbaknak csak a fél százaléka döntött a maradás mellett.

A nyilatkozók közt többségben vannak a férfiak, a nagyjából 60-40 százalékos arány egészen a 30 éves korosztályig tart, utána valamelyest kezd kiegyenlítődni a nemek aránya.

Címkék: tagság, magánnyugdíjpénztár, nyilatkozat, marad, politika