A somogyi városok tekintetében Marcali és Nagyatád kivételével csak független és fideszes polgármesterek nyerték meg az önkormányzati választást. 16 városból 10 településen ugyancsak fideszes jelöltek lettek a befutók.

Somogy megyei lista

Somogyban átlagosan 3 jelölt volt egy-egy településvezetői posztért a megye 245 településén. 32 faluban 1-1 jelölt indult, de Rinyabesenyőn 9-en pályáztak a polgármesteri székre. A régi polgármesterek közül 42-en nem jelöltették magukat újra, így ezeken a helyeken biztosan új ember vezeti majd a települést. Mivel a képviselők számát törvényben csökkentették, így a legkisebb testületben a polgármesterrel együtt mindössze hárman lesznek.

Libickozmán és Varászlón döntetlen lett a végeredmény, szavazategyenlőség miatt időközi választásokat fognak kiírni.

Több bejelentés is érkezett a Somogy Megyei Területi Választási Irodához. Érvénytelen okmányokkal akartak szavazni a Somogy megyei Kaposkeresztúron. Egy választópolgár házassági anyakönyvi kivonattal akarta igazolni magát. Egy másik kaposkeresztúri lakos a Kisebbségi Szavazatszámláló Bizottságnál lejárt személyivel akart voksolni. A bizottság ezen eseteknél jelezte, hogy csak érvényes jogosítvánnyal, vagy útlevéllel és lakcímkártyával lehet szavazni.

Tabon a szavazatszámláló bizottság egyik delegált tagja rosszul érezte magát, ezért 15 óra 45-kor orvoshoz távozott, majd annak javaslatára hazament. A bizottság 5 taggal dolgozott, továbbra is határozatképesek voltak, így a szavazást nem kellett felfüggeszteni. Kercseligeten a szavazatszámláló bizottság megállapította, hogy az urnába olyan személy dobott be szavazólapot, aki nem rendelkezett szavazati joggal.

Heresznyén egy választópolgár kiabálva szidta a polgármestert, amiért az utcán álló gyümölcsfáját egy áramszolgáltató cég megcsonkította. A HVB kérésére nem igazolta magát, a névjegyzéket nem írta alá. Egy polgármesteri szavazólapot elvett, amelyet a bizottság előtt darabokra tépett és az asztalra dobott. Az incidenst követően felszólítás nélkül távozott.

Címkék: Heresznye, Libickozma, Varászló, Rinyabesenyő, független, Fidesz, választás, Nagyatád, polgármester, Marcali, politika, Somogy, kis szines