Semjén Zsolt


Semjén Zsolt, a KDNP elnöke - aki az újonnan megalakuló kormányban általános miniszterelnök-helyettesként a nemzetpolitikai kérdésekért is felel - a Hír TV Péntek 8 című műsorában erről szólva azt is elmondta, hogy az állampolgárság szabályozása mindenben megfelel majd az európai jognak.

Megjegyezte: 1886 körül volt hasonló törvény a külhoni magyarokra vonatkozóan. Kifejtette: a román példát követik majd, azaz egyéni kérelem alapján, gyorsított eljárással megadják az állampolgárságot annak, akinek "magyar identitása" van - számolt be az MTI.

 

Ilyen megítélés alá az eshet, aki valamilyen szinten tud magyarul, a történelmi Magyarországról származik vagy vélelmezhetően innen vándorolt el a történelem folyamán - mondta.

A KDNP elnöke ismét leszögezte: nincs "A" és "B" kategóriájú állampolgár, egy magyar nemzet van, egy magyar állampolgársággal. A szavazati jog kapcsán megfogalmazott felvetésekre reagálva feltette a kérdést: attól az embertől, aki elmegy Hollandiába néhány évre dolgozni, ott fizeti az adót, de Magyarországon van lakása, magyar állampolgár, el kell venni a szavazati jogát?

Most az állampolgárságot adják meg, a szavazati jog nem ennek a törvénynek a témája, hanem a választójogi törvényé. Ehhez pedig mindenképpen hozzá kell majd nyúlni, meg kell oldani többek között az országon belüli kisebbségek szavazati jogának kérdését is - tette hozzá. Az állampolgárság azonban nem lehet megcsonkított állampolgárság. A szavazati jog feltétele most is az, hogy a választópolgárnak legyen egy Magyarországon bejelentett címe, ahol szavazhat - hívta fel a figyelmet Semjén Zsolt.

Ha Románia kiterjeszthette az unión kívüli Moldáv Köztársaság polgáraira a román identitás alapján a román állampolgárságot, akkor Brüsszel se szólhat egy szót se, ha a felvidéki és erdélyi magyarság is megkapja az állampolgárságot - tette hozzá.

 

Címkék: Semjén Zsolt, HírTV, KDNP, kettős állampolgárság, politika