Szita - Heintz - Gelencsér

"Úgy tűnik, hogy 65 év után újra polgári oldalbeli képviselőre adta a szavazatok nagy többségét Kaposvár. Az elmúlt nyolc év sokunknak, nekem is megtanította azt, hogy a világ nem úgy működik, ahogy nyolc éve működteték Magyarországot. A szocialisták azt a nagy hibát követték el, hogy nem figyeltek azokra, akik megválasztották őket. Ezt a hibát többet Magyarországot egyetlen magára valamit adó párt nem követhet el. Este hét órakor új korszak kezdődött el, de nem a politikusok sikere kezdődött el, hanem a tiétek! Kaposvár és Magyarország sikere kezdődött el. Nagyon kemény munka volt, hit nélkül nem ment volna! Hit, remény és szeretet nélkül továbbra sem fog menni!" (Dr. Heintz Tamás)

"A múlt véget ért. Hatból hat! Végigjártam a településeket, és javaslatokat, véleményeket, sok bölcsességet kaptam az alatt a több mint tízezer találkozás alatt, amit levélben, elektronikusan vagy személyesen megélhettem. Szeretném mondani, hogy nem a szavazatok számítanak, hanem a bizalom, ami mögöttük van. Ez a bizalom az én esetemben körülbelül tizenkilencezer ember bizalma. Amivel jól kell sáfárkodnunk. Mivelünk nem biztos, hogy olyan türelmesek lesznek a választóink, mint amilyen türelmesek voltak akár négy év után is Gyurcsány Ferenccel. Vissza kellene adnunk közösen a politika elveszett becsületét. Valami újat, valami teljesen mást kéne csinálnunk. A képviselői munka becsülete is romokban hever, éppúgy, ahogyan az ország. Úgy tudjuk visszaadni, hogyha azt az összefogással párosuló beszlégetés sorozatot ugyanazzal a lendülettel folytatjuk. Egy idős emberhez bementem kampányom során, és a következőt mondta: Ha megválasztanak fiam, arra az esetre mondom neked, hogy elég volt az ígérgetésekből! Dologidő van! Ez az oka annak, hogy úgy döntöttem, hogy 67 településre visszamegyek." (Gelencsér Attila)

"A képviselő urakkal az öröm percein túlmenően holnap már találkozunk, folytatjuk azt a munkát, amit elkezdtünk, és arról fogunk beszélni, ami a kaposváriaknak a legfontosabb. Arról, hogy mi az a legsürgetőbb, legfontosabb feladat, amit munkába állva, azonnal elkezdve közös örömünkre és közös sikerünk eredményeként mindnyájunk érdekében eredményre tudunk vinni." (Szita Károly)

Címkék: Dr. Heintz Tamás, választás 2010, Gelencsér Attila, Fidesz, Szita Károly, politika