Az elsöprő FIDESZ győzelem ellenére sem ébredtünk azonban új országban. De megkaptuk a megújulás lehetőségét. A nagy kérdés az, hogy valóban akarunk-e és a győztesek tudnak-e élni ezzel az ajándékkal?

Szerettem volna Dél-Somogyban tovább szolgálni, de én is tudom, hogy nehéz időszak, nehéz terhétől mentesültem. Persze, hogy nem ezt kívántam, de az akadályként elénk görgetett kövekből egy kis ügyességgel akár lépcsőt is építhetünk.

Valójában büszke is lehetnék arra, hogy a kis pártok és a civil jelöltek közül az országban egyedül nekem sikerült második helyet elérnem az első fordulóban. Ezt köszönöm az engem voksukkal támogatóknak és mindenkinek, aki a kampányban illetve az azt megelőző négy évben velem együtt menetelt.

Őszintén szólva, arra számítottam, hogy lesz második forduló nálunk is. Sajnos Somogyban a 6-os választókerületben volt a legalacsonyabb, 59 %-os a részvételi arány. Somogyban az 1-es választókerület mellett a legmagasabb támogatottságú második helyet értem el. Feigli Ferenc az MSZP és Egervári József a Jobbik ottani jelöltjei igen kevés, saját pártjukban messze a legalacsonyabb támogatottságot kapták. Ráadásul Barcson a polgármester Feigli Ferenc és az alpolgármester Karvalics Ottó, nem megosztoztak a szavazatokon, hanem azoknak több mint 2/3-át Karvalics szerezte.

Ez alapozta meg, hogy Karvalics Ottó a FIDESZ jelöltje, ha kis különbséggel is, de átléphette az 50 %-os határt. Neki már tegnap este a hivatalos eredmények megjelenése előtt gratuláltam.

Még kevesen látják, de rövidesen megtudják, hogy ezzel teremtődött meg a lehetősége annak, hogy a FIDESZ területi listájáról a babócsai Berényi László, a megyei Cigány Önkormányzat vezetője kerül a Parlamentbe. Így ők ketten képviselik ezek után a Somogy megyei hatos választókerület, Barcs és Nagyatád térségének településeit és lakóit. A várt Gyenesei-Karvalics páros helyett, Karvalics-Berényi duó.

A Somogyért Egyesület ezen az országgyűlési választáson tovább erősödött, hiszen most már három tisztességesen helyt álló jelöltet is tudtunk állítani, egy nagyon nehéz időszakban.

Biztos vagyok abban, hogy az őszi önkormányzati választást követően, talán egy megtisztultabb világban továbbra is meghatározó erő marad Somogyban a „Somogyért”.


Dr. Gyenesei István
a somogyi 6. sz. vk. jelenlegi országgyűlési képviselője
a Somogyért Egyesület elnöke

Címkék: politika