savoly0313

Sávoly első embere azért fordul a miniszterelnökhöz, mert a befektető, saját költségén megépítette ugyan a falu szennyvízhálózatát, csakhogy azt a helyi lakosság szükségleténél jóval nagyobb kapacitásúra tervezték, így azt a község nem lesz képes önerőből üzemeltetni a jövőben.

A polgármester hozzátette: a másik nagy gond, hogy csak azért nem zárták be eddig a település iskoláját a kevés gyerekszám miatt - jelentős önköltséget vállalva a továbbműködtetésével -, mert betelepülőkre számítottak. Erre a beruházás meghiúsulásával azonban nincs sok esély.

Bobek József szerint a történtek rávilágítanak: "Nincs már felelős kormánya ennek az országnak, senki nem mer érdemi döntéseket hozni, és ez óriási károkat okoz." A polgármester meggyőződése, hogy az egyre durvább választási kampánynak esett áldozatul a Balatonring, amelynek még komoly jogi következményei is lehetnek.

Hangsúlyozta, hogy a sávolyiak és a beruházást támogatók nem mondtak le végleg a Balatonring megépüléséről. Remélik, hogy a következő kormány minél előbb felülvizsgálja majd a beruházással kapcsolatos döntést, és kiderül: van létjogosultsága a tervek megvalósításának.

(Forrás: www.hvg.hu)

Címkék: motogp, sávoly, politika