Gelencsér Attila


A Fidesz szerint döbbenetes kudarc lett a 2007 decemberében kiírt póluskórház-pályázat, mivel a kormány spekulált az euróárfolyammal, bűvészkedett a betűkkel, és az áfát is megemelte - fogalmazott Gelencsér Attila keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
A politikus szerint a pályázat időszakában kormányzati szinten folyt az euróspekuláció, mivel a kabinet megkapta a brüsszeli pénzt, ám azt nem adta oda - áll a Fidesz honlapján. A Gyurcsány-korszakban az európai források spekulációs pénzgyárként működtek. A fideszes politikus utalt arra, hogy mindez nem csak Somogyot érinti, és a somogyi kórházat, hanem a többieket is, akik a póluskórház pályázatokon indultak.
A történet első és fontos eleme, hogy a pályázati dokumentáció 2007 decemberében, amikor a póluskórház pályázatokat kiírták, már a kiírás pontatlan volt, és nem található meg rajta, hogy nettó-e vagy bruttó a beruházás. A Phare-pályázatok időszakából a tapasztalatokat áthozva joggal gondolhatnák egyébként a pályázók ekkortájt, hogy nettó finanszírozású beruházásokról van szó. Tudniillik a Phare-pályázatok így működtek - fejtette ki a fideszes politikus, hozzátéve, hogy 2009-ben még az áfát is megemelték öt százalékkal.
Gelencsér az árfolyammal kapcsolatban rámutatott arra, hogy a 2007 decembere óta eltelt időszakban a legalacsonyabb, illetve a legmagasabb euróárfolyam 229, illetve 316 forint volt, ami egy akkora projekt esetén, mint a póluskórház-fejlesztés, 16 millió eurós különbséget jelent. Hozzátette: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pedig nem járult hozzá, hogy a beruházás megemelkedett költségeit átvállalja a kórházfenntartó.
Gelencsér Attila hangsúlyozta, mindez nem egy somogyi specialitás, mert az összes póluskórház-fejlesztésre igaz, mindegyik kudarcos; várhatóan nem tudnak eredményes kivitelezői szerződést kötni, és eredményes közbeszerzést hirdetni.
A fideszes közgyűlési elnök felszólította az MSZP-s országgyűlési képviselőjelölteket, hogy szórólapjaikról azonnal töröljék a kórházfejlesztéseket, és kérjenek bocsánatot a betegektől, az egészségügyi dolgozóktól.
Mindannyian várjuk ki a változást, várjuk ki a választásokat, és az új kormány majd elintézni és végrehajtja mindazt, amire a Gyurcsány-korszak képtelen volt - zárta sajtótájékoztatóját Gelencsér Attila.

Címkék: választás 2010, Gelencsér Attila, Fidesz, politika