A NÉBIH matricakampánya 2017 óta hívja fel a szülők és a gazdák figyelmét arra, hogy a hőségben ne hagyják gyermekeiket és házi kedvencüket az autóban. A nyár beköszöntével a hivatal ismét elindította matricaigénylő felületét, hogy minél több helyen megjelenhessen a kulcsfontosságú, figyelemfelkeltő üzenet.

Még csak kánikula sem kell ahhoz, hogy a napon álló, zárt autóban akár 10 perc múltán életveszélyesen magas legyen a hőmérséklet. 30°C-os melegben pedig ugyanennyi idő alatt 70°C-ra forrósodhat az autó belseje. Az ennyire magas hőmérsékletnek kitett kisgyermek vagy háziállat szervezetét rövid időn belül súlyos egészségkárosodás érheti, s akár halállal is végződhet a pár percnyi figyelmetlenség.

A tragédiák megelőzése, a minél hatékonyabb figyelemfelkeltés érdekében a Nébih idén is várja azon vendéglátó- és kereskedelmi helyek, valamint magánemberek jelentkezését, akik készek jól látható helyre (pl. az üzletek bejárati ajtajára) kiragasztani a „Ne hagyj az autóban” matricát. Ezeket ide kattintva lehet igényelni.

Ha mégis megtörténne a baj, nem árt tisztában lenni a hőguta tüneteivel és a teendőkkel.

A hőguta tünetei kutyáknál:

    ijedt és zavart a tekintete,
    nyugtalan vagy elfekszik,
    zihál, szaporán lélegzik, fújtat,
    csorog a nyála vagy hány,
    a testhőmérséklete 42°C fölé emelkedik.

Elsősegély hőguta esetén:

A cél a testhőmérséklet gyors és hatékony csökkentése, míg kutyánk eljut az állatorvoshoz. Különböző módszereket alkalmazhatunk: nedves textillel (lepedővel, törölközővel) tekerjük be a testét vagy fokozatosan csökkenő hőmérsékletű vízzel hűtsük. Ha van kis medencénk, töltsük meg vízzel és fektessük bele, de jó szolgálatot tehet a benzinkutakon vásárolható, nagy jégkockacsomag is, amelyből tegyünk párat (testmérettől függően) a kutya teste köré.

A legjobb védekezés a megelőzés:

    Soha ne hagyjuk kedvencünket a tűző napon kikötve vagy kocsiba zárva!
    Kánikulában ne futtassuk kutyánkat, sétálni is csak a kora reggeli és esti órákban vigyük!
    A szívbeteg és az idős kutyákra különös gondot kell fordítanunk, hiszen ők érzékenyebbek a melegre.
    Ha a kertben, szabadon tartjuk kutyánkat, mindig legyen számára árnyékos, hűvös hely, ahol a hőség elől menedéket talál.
    Mindig legyen az itatótáljában friss ivóvíz!
    A nagy melegben a kutyák étvágya is lecsökken, ezért etetni több részletben, az esti és a reggeli órákban célszerű.

Címkék: parkol, életveszély, kánikula, hőség, kutya, autó, olvasóink kérdezték