Kaposvár polgármestere emlékeztetett rá: a múlt szerdai vihar és jégeső hatalmas károkat okozott Kaposváron. 209 bejelentés érkezett a hatóságokhoz, több tucatnyi autó rongálódott meg és 100 ingatlannál a tető is sérült. Így azok az ingatlantulajdonosok, ahol közvetlen életveszély áll fent, vagy annyira megrongálódott a ház, hogy az a lakhatást gátolja, a város anyagi segítséget nyújt.

null

A 30 millió forinttal induló kárenyhítési alap kedd reggeltől él, a kérelmeket a város jegyzőjéhez lehet benyújtani. Támogatást kérhetnek azok, akiknek nincs biztosításuk. Emellett kamatmentes kölcsönt biztosítanak azoknak, akik rendelkeznek ugyan ilyennel, de a biztosító még nem fizetett, nekik pedig nincs annyi pénzük, hogy nekiálljanak a károk elhárításának. Minden kérelmet sokon kívül fognak elbírálni – ígérte a városvezető. 

Szita a Károly múlt pénteken elrendelte a polgári védelmi készültséget is, amely állandó készenléti ügyeletet jelent. Az állandóan hívható telefonszám: 06 30 916 3538

A polgármester emellett gyorsított eljárás lefolytatására kérte a biztosítókat, valamint arra, hogy hosszabb nyitvatartással álljanak a károsultak rendelkezésére és mihamarabb folyósítsák részükre a pénzt.

Szita Károly arról biztosította a katasztrófavédelmet, hogy minden eszközzel és anyagi forrással segítik őket a munkában.

Címkék: kárenyhítés, vihar, időjárás, olvasóink kérdezték, kaposvár