A klímaváltozás miatt egész évben védeni kell házi kedvenceinket. Baj esetén fontos, hogy időben forduljunk segítségért, de ennél is fontosabb a megelőzés - hangsúlyozzák a szakemberek. 

Néro 5 éves, menhelyről mentett kutya. Gazdái sokat kirándulnak vele, így a kullancsok miatt rendszeresen átnézik bundáját, s azt mondják, nagyon gyakran találnak is benne. Előfordul, hogy nem is egyet, ezért megelőzésként már tablettát is adnak kedvencüknek.

"Négy kutyával kirándultunk a Kis-Balatonon, és mikor hazaértünk majdnem mindegyikben volt kullancs. Mi a gyógyszert szoktuk használni, mivel ha fürdetjük, az nem jön le róla, benne van a szervezetében, így tudunk védekezni ellene, és rögtön, mindegyiket átfésüljük, áttapogatjuk. Magunkban is találtunk. Viszont ez a gyógyszer nagyon szuper" - válaszolta kérdésünkre Deák Ágnes.

A megelőzés a legjobb védekezés - emeli ki az egyik kaposvári állatorvos, ennek pedig sokféle módja létezik már. A nyakörves és cseppentős módszer egyes hatóanyagaira ellenállóvá váltak a vérszívók, a kullancsok elleni gyógyszerek viszont akár több hónapos védettséget is jelentenek.

"Téves az a gyakorlat a gazdik részéről, hogy minden sétáltatás után átnézik a kutyust, minthogy különböző gyógyszerekkel megelőzzék a kullancsosságot, nagyon-nagyon nehéz őket észrevenni. Először is nagyon picik. Másodsorban pedig, amikor belefúródnak az állatba, akkor a bőrébe olyan anyagokat fecskendeznek, amitől az állat nem érzi, hogy benne kullancs van." - figyelmezteti a gazdikat Dr. Turgyán Ágnes, a Legjobb Barát Állatorvosi Rendelő állatorvosa.

Bágyadtság, étvágytalanság, levertség és sötét, kóla színű vizelet. Ha ezeket a tüneteket tapasztaljuk kedvencünknél, érdemes gyanakodnunk, és azonnal szakemberhez fordulni, hogy minél hamarabb megkapja a megfelelő kezelést. A szakember szerint a baj ekkor még egy injekcióval orvosolható. Később azonban máj- és vesekárosodás léphet fel, illetve az intenzív kezelés ellenére el is pusztulhat a megfertőződött kutya.      

"Karácsony előtt három nappal jött egy nagyon súlyosan babéziás eset. Akiből - ha jól számoltam - 40 kullancsot szedtünk ki. A gazdája folyamatosan az erdőt járta vele és későn vették észre, hogy ennyi kullancs van benne." - tette hozzá Dr. Turgyán Ágnes.

Az elmúlt évek szokatlanul enyhe téli időjárása kimondottan kedvezett a kullancsok áttelelésének, így már egész évben találkozhatunk velük. Első nagy - tavaszi-nyári - rajzásuk már tart. De nem csak azoknak érdemes óvatosnak lenniük, akik sétáltatják kutyáikat, a zárt udvaron élő állatot is ajánlott időnként átvizsgálni, mert benne is lehet kullancs.  

Címkék: kedvencek, túrázó, kullancs, megelőzés, tanács, olvasóink kérdezték, erdő