- Az oltások számában ma elértük a 4 milliót, vagyis 4 millió magyar ember döntött úgy, hogy felelősségteljesen gondolkodva beoltatja magát a koronavírus elleni vakcinák egyikével - kezdte sajtótájékoztatóját Szita Károly, majd az általános rendelkezések ismertetését követően elmondta védettségi igazolványhoz kötötten az alábbi kaposvári intézmények nyitása várható a napokban:

- A kaposvári Virágfürdőben most szombaton megnyit a a szaunavilág, a termálfürdő és a 25m-es uszoda.

- A Takáts Gyula Könyvtár május 4-én délben nyit.

- A Rippl-Rónai Múzeum és a Fekete István Látogatóközpont kedden nyit (a hétfő a szokásos rend szerint múzeumi szünnap).

- A Csiky Gergely Színházban május  6-án lesz az első előadás.

- Az Együd Árpád Kulturális Központ május 15-én nyit, az első tárlat a Vaszary Képtárban lesz: május 17-én a Compur Fotóklub kiállítása.

- A Szivárvány Moziban május 10-én lesz az első vetítés.

- A Kultik Mozi május 6-án vagy pár nappal ezután várja látogatóit.

- A hétvégén már élőben nézhetjük meg a KKK meccsét és a szurkolhatunk a Kaposvári Rákóczi FC-nek. Mindkét csapat itthon játszik. A drukkereket arra kérik: mindenki érkezzen időben a helyszínre és számítsanak arra, hogy az Arénában csak a felső karéj lesz nyitva.

- A város gőzerővel készül nagyrendezvényeire - ezeket remélhetőleg meg is lehet tartani - elsőként a Kaposfest-re és a Miénk A Város Fesztiválra lehet számítani.

Kaposváron az elmúlt egy hétben csökkent az aktív koronavírusos fertőzöttek száma, ma 195 fertőzöttről tudni. A kórházban 82 embert ápolnak.

Címkék: múzeum, óvintézkedés, fürdő, enyhítés, korlátozás, könyvtár, vakcina, járvány, koronavírus, olvasóink kérdezték, Kaposvár, sport