Juhász Nikolett már egy éve elkezdte a jogosítvány megszerzését az elméleti oktatással. A vírushelyzet miatt azonban hiába sikerült a kreszvizsgája, nem tudta elkezdeni a vezetést. Most pedig csak nagyon ritkán tud találkozni az oktatójával.

"Július elsejével kezdtem el az első vezetési órát és azt hittem, hogy ennél egy picit többet tudunk vezetni. De hetente egy óra, ritkán kettő és így azért nehéz, mert sok az időkiesés a kettő között, és mindig kell egy 5-10 perc amíg visszaszokok az autóhoz." - árulta el Nikolett.

Az oktatók is leterheltek, csak heti egy-egy órára tudják beosztani a tanulókat. Ráadásul a forgalmi vizsgákra is csak hetekkel későbbre kapnak időpontot a diákjaik.

tanuló vezető, autós oktató

"A vírus miatt is nagyon megnövekedett a várakozási idő, a nyári szezonban pedig mindig nagyon sok a tanuló, és ezáltal a vizsgák is eltolódnak. Több mint egy hónapot kell várni arra, hogy valaki vizsgalehetőséghez jusson." - mondta el kérdésünkre Szita Dezső, a Kaposvári Egyetem Autósiskola oktatója.

Ha valakinek nem sikerül a vizsgája, újabb egy hónapot várhat a következő lehetőségre, de érdemes előtte újra néhány órát vennie, hogy felfrissítse a tudását. Az oktatók azt javasolják a hallgatóknak, hogy gondolkodjanak előre és már a huszadik óra után kérjenek időpontot a vizsgára, így várhatóan a kötelező, harmincadik óra után már számot adhatnak tudásukról.

A feltorlódott vizsgákon túl még a megemelkedett óradíjakkal is számolniuk kell a jogosítványt szerzőknek. Az autós iskolák többsége ugyanis az óradíjakat 10-15 százalékkal emlete a nyáron, ez 15- 20 ezer forinttal növeli meg a költségeket.

OLTASSA BE MAGÁT ÖN IS!

Címkék: várakozás, tanulóvezető, oktató, jogosítvány, olvasóink kérdezték