Várhatóan jövő tavaszra elkészül a kormány gyermekvédelmi stratégiája - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy a gyermekjogi világnap alkalmából tartott keddi budapesti rendezvényen - írja az MTI.

Novák Katalin az új dokumentum kidolgozásának szükségességét azzal indokolta, hogy számos új veszély leselkedik a gyerekekre, melyek tíz-húsz évvel ezelőtt még nem voltak, vagy nem voltak olyan intenzívek, mint napjainkban, illetve korábban jobban meg tudta a fiatalokat védeni ezektől a család és a helyi közösségek.

Az államtitkár elmondta, a stratégia a digitális veszélyekkel szembeni védelem mellett kiterjed egyebek mellett az örökbefogadás útjának hatékonyabbá tételére és a nevelőszülői hálózat további erősítésére annak érdekében, hogy minden gyermek családban nőhessen fel. Utalt arra, hogy a múlt évi családvédelmi konzultáción is arra kapott megerősítést a kormány, hogy további intézkedéseket hozzon ezen a területen.

Címkék: dokumentum, stratégia, gyermekvédelem, olvasóink kérdezték, tavasz