Az Ezeredév utca alsó szakaszán már a munkaárkok visszatöltését végzi a kivitelező cég. A felső részen és a Somssich Pál utcában azonban még néhány napig útszűkület várható, ami lassítja a közlekedést.

- A holnapi napon élőre kötjük a távhővezetéket és ezzel itt a beruházás lényegi része elkészül. A helyreállítási munkálatok vannak hátra. Jövő hét közepére a viszzatöltés olyan haladottságot fog elérni, hogy a forgalom technikát átfordítjuk a túloldalra, ez egyszeri zavarást jelent és utána elvégezzük a végleges helyreállításokat - mondta Dobosa Csaba, a Terra 21 Kft. területi főmérnöke.

null

Ezután pedig a tervek szerint, amit eddig tartanak is, 20-ára levonulnak a kivitelezők és átadják az utcát a forgalomnak.

Hatalamas torlódásokból nincs hiány az érintett utcákban. A városi főmérnök azt mondja, a munkálatokkal már a Németh István fasorban, a Bajcsy-Zsilinszky és a Fő utcában is úgy állnak, hogy szeptember végéig mindenhol végeznek.

null

- Én továbbra is csak azt szeretném kérni és megköszönni a kaposváriaknak, hogy ilyen türelemmel viselik ezt a rengeteg beruházást. Azt is kérem, hogy figyeljenek mindig, mert szinte naponta változik a forgalmi rend is, lezárások is - tette hozzá Tóth István, városi főmérnök.

Kaposvár önkormányzata a 171 milliárd forintos Németh István Program keretében 2 és fél milliárd forintot fordít a város csaknem 20 helyszínén út- és járdafelújításra, építésre.

Címkék: akadály, belváros, útlezárás, forgalom, felújítás, olvasóink kérdezték, kaposvár