A Szennai Skanzen a húsvét mindkét napján egész napos programmal várja a látogatókat. A kézműves foglalkozások szerelmesei többek között tojásfestéssel és díszítéssel, illatpárna készítéssel és fazekasmunkával hódolhatnak szenvedélyeiknek, de a gasztromániások se maradnak program nélkül, hiszen lesz kalácssütés és hagyományos ünnepi ételkészítés is. Ezeken kívül persze számtalan egyéb programmal várja vendégeit a Skanzen.

Természetesen nem maradhatnak el a népszokások sem, az ünnepi szentmise, vagy a hétfői locsolkodás. A kisgyerekes családokat pedig vasárnap és hétfőn is bábszínház várja, amit hétfőn 15 órai kezdettel a Kaláka együttes koncertje zár.

A Meistro Lovastanya húsvét hétfőjén csokitojás kereséssel várja a látogatóit. A játékos versenyben egyénileg és csapatosan is lehet szerepelni, és aki a legtöbb tojást találta meg, az különdíjban részesül. A megtalált csokitojásokat természetesen mindenki hazaviheti.

A Bőszénfai Szarvasfarm a húsvéti nyulakat helyezi a főszerepbe, ugyanis nyuszisimogatással és etetéssel várja a vendégeket. Ezen felül lesz tojáskeresés a szarvasok között, húsvéti ételkülönlegességek, tojásfestés és fogatos szarvasnéző túra is.

Mesztegnyőn kisvasutazással egybekötött nyuszitojás keresés várja az ünneplőket. Az erdei kisvasút Felsőkak végállomásig közlekedik, ahonnan további túrára invitálják a résztvevőket egészen az Aranyos-patakig.

Címkék: Szennai skanzen, szarvasfarm, meistro, kisvasút, programok, húsvét, olvasóink kérdezték