Lapinformációk szerint Svédországban fogja tesztelni a McDonald's azt a megújított rendszert, amely leginkább egy hagyományos étterem sajátosságaira hajaz.

A tervek szerint az ötlet a pincérekre alapoz, akik az étteremben étkező emberek rendeléseit szervírozzák majd, illetve lehetőség lesz asztalfoglalásra is, amellyel az a cél, hogy minél több gyerekes családot csábítson be a cég.

A menedzserek az utóbbi időben csökkenő tendenciát mutató forgalmon javítanának így, de az, hogy ez beválik-e, még nagy kérdés maguknak a vezetőknek is.

A világon levő közel 36 ezer étterem közül, nem egészen három tucatban vezetnék be az új rendszert első körben.



A hír szerkesztőségünk érdeklődését is felkeltette, így a kaposvári McDonald's fogyasztói közül véletlenszerűen kiválasztottunk pár embert és megkérdeztük őket: mi a véleményük a témáról?

Elsőként egy középkorú férfit, Ferencet faggattuk. Ő nem rendszeres fogyasztó - állítása szerint, ritka, ha itt étkezik, de véleménye azért van a dologról: "... nem gondolom, hogy bármi is változna, ami a vendégek forgalmát illeti, szerintem fölösleges erőfeszítés ez az üzlethálózat részéről."

Második megkérdezettünk egy egyetemista lány volt, Kinga. Ő rendszeresen eszik a gyorsétteremben, ami heti 2-3 alkalmat jelent nála. Nem látja értelmét, hogy ezt az újítást bevezessék, mert szerinte az emberek többsége éppen akkor jön ide enni, amikor nincs ideje étterembe, vagy a menzára beülni. "... tehát így éppen csökkenni fog a forgalom, mert ennyiből az emberek beülnek étterembe, és a'la carte kaját esznek..."

A harmadik megkérdezett, egy gimnazista lány volt, Noémi, aki meglehetősen szűkszavú volt. Azt mondta: "... tök felesleges, mert baromi sokat kell majd várni, mire a megrendelés kiér az asztalhoz, eddig legalább gyorsan ment minden..."

László szerint sincs szükség a változásra, eddig is elboldogult a gyorséttermi hálózat, ezután is elfog. Ő leginkább a McDrive szolgáltatást használja, úgy gondolja, hogy a változás után rengetegen fogják majd az autós kiszolgálást  választani, így hosszú sorok fognak majd arra kígyózni.

Márió, aki a Kaposvári Egyetemre jár, elmondta, hogy nem gyakori látogatója az étteremnek, de szerinte vannak előnyei, és hátrányai is az új tervnek. Véleménye szerint a családosok bevonzására alkalmas lesz, ugyanakkor a fiatalok nem biztos, hogy szeretni fogják ezt a megoldást.

Címkék: McDonald's, gyorsétterem, fogyasztó, olvasóink kérdezték