Rippl-Rónai József egy csaknem nyolcvan éve nem látott remekműve a legértékesebb darabja a csütörtökön kezdődő idei Art and Antique Budapest kiállításnak és vásárnak, amelynek a Bálna ad otthont.

A sajtónak a Virág Judit Galéria standján szerdán bemutatott, Szent Páli búcsú című festményt Rippl-Rónai József, a posztimpresszionizmus legkiemelkedőbb magyar képviselője 1912-ben festette.

"A kép egy magángyűjtemény féltve őrzött darabjaként lappangott hosszú évtizedeken át. Először 1912-ben Kaposváron volt látható egy tárlaton, utoljára 1947 decemberében, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium fővárosi emlékkiállításán" - mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze a sajtótájékoztatón.

Mint kiemelte, a kép azért is ikonikus, mert Rippl-Rónai életművén belül egészen kevés az olyan festmény, amely nagyobb tömegjelenetet ábrázol. "Ráadásul a művész legendás kukoricás korszakában született. Ez az a stílus, amely kizárólag rá jellemző, és amely az egész világon keresetté és elismertté tette a művészt".

Az MTI érdeklődésére Kelen Anna beszélt arról, hogy a kép, amelynek értéke mintegy 300 millió forintra tehető, továbbra is magántulajdonban van, és a galéria tárgyalásokat folytat eladásáról.

A Szent Páli búcsú Rippl-Rónainak ugyanabban a korszakában született, mint A geszti kastély kertjében című munkája, amely 2022 decemberében 300 millió forintos életműrekordért kelt el a Virág Judit Galéria árverésén. "Ezzel az összeggel az a kép Csontváry Titokzatos szigete után a második helyre került a magyar aukciós rekordok listáján" - tette hozzá a művészettörténész az MTI-nek.

fotó: MTI/Kovács Tamás
fotó: MTI/Kovács Tamás

Az Art and Antique Budapest kiállításra és vásárra csütörtöktől március 3-ig várják az érdeklődőket a Bálnában, ahol negyven galéria több ezer műtárggyal képviselteti magát. A kiállítók standján festményeket, szobrokat, ékszereket, különleges szőnyegeket, bútorokat, antik könyveket tekinthetnek és vásárolhatnak meg az érdeklődők.

"Idén mind klasszikus, mind kortárs értelemben fantasztikus anyag állt össze" - mondta Tausz Ádám főszervező a sajtótájékoztatón. Kitért arra, hogy a vásár kiegészül egy jótékonysági online aukcióval, amelynek tárgyait a kiállító galériák ajánlják fel. Az Axioart felületén vasárnap estig lehet licitálni az árverésen, a befolyt összeget az Operaház Balettnövendékeiért Közhasznú Alapítvány javára ajánlják fel.

Az Art and Antique kiállítást és vásárt idén hatodik alkalommal rendezik meg. Az első 1994-ben volt. Mint Tausz Ádám megjegyezte, a mai kiállítók közül a harminc évvel ezelőtti eseményen is ott volt már hét-nyolc, köztük az Erdész Galéria, a MissionArt Galéria, a Nemes Galéria, a Nudelman Numismatica és a Virág Judit Galéria.

A klasszikus és kortárs képzőművészeti eseményen a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria állítja ki Reigl Judit 1955-ben készült, Fekete Robbanás című alkotását, amely művészettörténeti és műgyűjtői szempontból is kiemelkedően érdekes. Az Initio Arts & Design a leghíresebb magyar absztrakt festő, Hantai Simon festményével, egy mintegy 100 millió forintot érő, 1971-es alkotással érkezik, amely  több mint ötven év után került elő egy franciaországi magángyűjteményből.

A Nemes Galéria a vásárra többek között Batthyány Gyula életművének egyik legjelentősebb alkotását, a Vihar a lóversenyen című festményt hozza el, amely csaknem száz évig lappangott. A Nudelman Numismatica standján Keserü Ilona két szőttese is látható lesz, amelyek az 1979-ben készült, Megyünk Szentendrére című alkotás alapján születtek. Itt állítják ki a Kossuth-család címerével díszített, tizenkét személyes, 230 darabos étkészletet is.

Címkék: impresszionista, Rippl-Rónai, festmény, galéria, művészet, kiállítás, kultúra