Wimal Morapitye, a Kaposvári Rotary Club leköszönő elnöke a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón elmondta: az előadás bevételéből hat középiskolást támogatnak, fejenként négyszázezer forinttal, emellett egy cserediákprogramot is indítanak; az idei évben pedig már gyűjtöttek a törökországi földrengés károsultjainak javára is. 

A fórumon Káposztás Zsolt is szót kért, aki júliustól veszi át az elnöki tisztséget. Ő jövőbeli tervei közt az egészségmegőrzés és a környezetvédelem ügyét emelte ki.

Az esemény résztvevőit köszöntötte Szita Károly, polgármester és Fülöp Péter, a Csiky Gergely Színház igazgatója.

Címkék: Rotary Club, bevétel, Csiky Gergely Színház, tehetség, középiskola, jótékony, diák, Kaposvár, kultúra