A Jézussal való találkozás példaképeiként említette az államalapító Szent Istvánt és Árpád-házi Szent Erzsébetet Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén mondott beszédében a budapesti Hősök terén vasárnap.
A kora délelőtt érkező Ferenc pápa a hívőkhöz fordulva azt mondta, engedni kell, hogy "a találkozás Jézussal az eucharisztiában átalakítson bennünket, ahogyan átalakította a nagy és bátor szenteket, akiket tiszteltek, mint Szent István és Szent Erzsébet is".
"Csakúgy mint ők, mi se elégedjünk meg kevéssel: ne érjük be egy olyan hittel, amely csak a szertartásokból és az ismétlésekből él" - tette hozzá.
Az egyházfő megjegyezte, a NEK egy út végét jelenti, de "legyen még inkább egy kiindulópont".
Hivatásunknak érezzük, hogy híd legyünk Kelet és Nyugat között, a különböző kulturális és vallási világok és a nemzetek között - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vasárnap budapesti Hősök terén, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NKE) záró miséjén, amelyet Ferenc pápa mutatott be.
Erdő Péter Ferenc pápát köszöntve erős szimbólumnak nevezte a szentmisét, amely kifejezi "egységünket Krisztus körül Szent Péter utóda vezetésével", az egész világból érkezett püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel és valamennyi hívővel.
Az ökumenikus jelenlét jelzi "közös vágyunkat minden megkeresztelt ember egysége iránt" - mondta, majd külön köszöntötte I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkát. Azt is mondta, hogy a nem keresztények, a más világnézetűek, különösképpen a zsidó vallás képviselőinek jelenléte mutatja "az idők élő jelét", az egyház hivatását, hogy "Krisztus küldötte legyen a nemzetek számára".
Erdő Péter a kultúrák közötti híd szerepének betöltésére példaként felidézte, hogy 15 éve írták alá a megbékélés és barátság dokumentumát a magyar és a szlovák püspöki konferencia tagjai, amiből "testvériség és kölcsönös együttműködés bontakozott ki".
A bíboros szerint "sok áldás kísérte" az eucharisztikus kongresszus szimbóluma, a missziós kereszt útját is Magyarországon és a környező országokban. A magyar és a környező országok szentjeinek, boldogjainak a keresztben elhelyezett ereklyéi "ráébresztették lelkiismeretünket, hogy ma is megélhetjük az életszentséget az elmúlt évszázad nagy vértanúinak és hitvallóinak nyomában" - fogalmazott.
Erdő Péter a missziós kereszt másolatát ajándékozta Ferenc pápának.
Címkék: eucharisztikus, kongresszus, mise, pápa, nemzetközi, kultúra