A zselici csillagparkban rendezett megmérettetésen az 5-6. osztályos tanulóknak számot kellett adniuk a verseny névadójának életéről, a hazai növény-és állatvilágról, továbbá a nemzeti parkokról. A legjobb eredményt elérő pedig a május 20-22-e között rendezett országos döntőn képviselheti a megyét.

Nemzeti parkok növény és állatvilága, termések, vagy éppen Kaán Károly önéletrajza. Ezekből a témakörökből is számot kellett adniuk az 5-6. osztályosoknak a Kaán Károly természet-és környezetismereti versenyen. A megyei döntőre 18 diák érkezett.

null

A felkészítő tanárok szerint ez a verseny egy komoly és sokrétű tudást kíván a diákoktól.

- Több ismeretanyagra van szükség mint amit az általános iskolás tananyag biztosít, plussz időt kell a gyerekeknek ráfordítani. A feladatok, a szövegértéses rész általában a gyerekeknek nehézséget okoz - mondta a Nagybajomi Általános Iskola biológia-földrajz szakos tanára, Kiss Krisztián.

A 24. Kaán Károly verseny döntőjét festői környezetben, a zselici csillagparkban rendezték meg idén.

- A Sefag Zrt. mindig is kiemelten fontosnak tartotta, hogy a nagyközönséggel, elsősorban a gyerekekkel, a jövő generációjával megismertesse és megszerettesse az erdőt és a természetet. Ebből a megfontolásból, a közjóléti tevékenysége keretében nagyon sok programot és lehetőséget biztosít a látogatók számára - foglalta össze a Sefag Erdészeti és Faipari Zrt. megbízott osztályvezetője, Kovácsné Kiss Zita.

Természetesen mind a diákok, mind a tanárok felfedezhették a csillagvizsgálót is. A legjobb eredményt elérő tanuló május 20-22-ei között rendezettt országos döntőn képviselheti majd Somogy megyét.

Címkék: kaán, csillagpark, verseny, kultúra