- Kaposvár legfontosabb gazdaságpolitikai célja az, hogy mindenki dolgozhasson, aki akar - hangsúlyozta Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester a város csaknem húsz jelentős foglalkoztatóját - köztük a Kométa 99. Zrt, a Fino-Food Kft., a Sefag Zrt, a Kapos Holding tagvállalatai és maga a polgármesteri hivatal - képviselő cégvezetők előtt mondott beszédében. 

- Mindenki akkor cselekszik csak helyesen, ha ezt a fő célt szolgálja - szögezte le a városvezető, reményét fejezve ki, hogy a szándéknyilatkozatot most aláírók mellett az e céllal egyetértők közül még többen csatlakoznak az új képzési formához.

A polgármester úgy véli, azért is fontos lépés ez az egyetem részéről, mert a cégvezetőktől hallottak szerint ma egyre nehezebb jól képzett szakembereket találni, és ez gátja mind a nagyvállalatok letelepedésének, mind a kis- és középvállalkozások fejlődésének.

- Ezen változtat a duális képzés - mondta Szita Károly, aki az új képzési forma melletti legfőbb érvként és célként azt emelte ki, hogy a felsőoktatásból vagy a szakiskolákból kikerülő tanulók a tudásuknak köszönhetően könnyen találjanak munkát, hiszen nem csak elméleti tudással fognak rendelkezni, hanem tapasztalatot is szereznek ezeknél a cégeknél.

- Kaposvár fő célja, hogy mindenki dolgozhasson, aki munkával szeretné biztosítani önmaga és családja megélhetését. Minden egyes lépésük és ennek a nyilatkozatnak az aláírása is ezt a célt szolgálja - fogalmazott a polgármester, aki hozzátette: a nem megfelelően képzett munkaerő hiánya napjainkban már korlátja a kis- és középvállalkozások fejlődésének, ezen segíthet ez az úttörő képzési forma.

null

Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora közölte: szeptembertől az agrár- és környezettudományi, valamint a gazdaságtudományi karon - összesen hat szakon - indul duális képzés. Elmondta, szakmai elismertséget jelent, hogy a kormányzat az egyetemet bízta meg azzal, hogy dolgozza ki az agrár duális képzés szakmai alapjait.

A rektor jelezte: a későbbiekben elképzelhetőnek tartja azt is, hogy más területen, így például a művészeti és a pedagógiai karon is lehetőség legyen ilyen jellegű képzésre.

A Kaposvári Egyetemen állattenyésztő mérnök, természetvédelmi mérnök, takarmánybiztonsági mérnök, regionális vidékfejlesztő mérnök, pénzügy-számvitel és kereskedelem-marketing szakon indul duális képzés.

Mezőszentgyörgyi Dávid általános rektorhelyettes elmondta, hogy a jelentkezők közül a sikeres felvételi után választják ki gyakornokaikat az egyetemmel kapcsolatban álló cégek. A duális képzésben részt vevő hallgatók a képzési idő alatt a 23 hét elméleti oktatás mellett 23 hetet töltenek a partnercégeknél gyakorlaton, ez idő alatt havonta nettó 66 ezer forint fizetést kapnak.

Szakonként 5-20 hallgató vehet majd rész duális képzésben - mondta a rektorhelyettes, hozzátéve: a létszámot szeptember 15-éig véglegesítik.

Címkék: duális képzés, Kaposvári Egyetem, Kaposvár, kultúra