A Jászságban talált különlegességet Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter adta át a múzeumnak hétfőn. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a hungarikumokra, a minőségi magyar élelmiszerekre érdemes kiemelt figyelmet fordítani, mert azokban kitörési lehetőség rejlik mind a termelők, mind Magyarország számára.

A magyar szarvasgomba sok országban keresett, a szarvasgombával fűszerezett élelmiszerek pedig  prémiumtermékek.

Bagi István, a kiállított példányt fellelő cég ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a fűszerként használt szarvasgombából Magyarországon évente a becslések szerint mintegy 40-50 tonna kerül elő a földből. A szarvasgomba kilója nyáron - amikor viszonylag sok van belőle - 10 ezer forint körül mozog. Ősszel már drágább, akkor egy kiló már akár 50 ezer forint is lehet. Így a szarvasgomba értékesítéséből származó éves árbevétel 0,5-1,0 milliárd forint közötti lehet Magyarországon.

A magyarországi szarvasgomba-mennyiség 90,90 százalékát a Jászságban szedik. A magyar szarvasgomba mintegy 95 százalékát exportálják főként az uniós államokba, elsősorban Olaszországba, továbbfeldolgozásra. Az ügyvezető igazgató megjegyezte: Magyarországon már termesztik is a szarvasgombát, az ültetvények száma meghaladja a félszázat. Egy-egy ültetvény termőre fordulása 8-10 év. Egy hektár szarvasgomba telepítése 4-5 millió forint.

Címkék: szarvasgomba, ritka, drága, múzeum, kultúra