1835-ben ezen a napon kelt gróf Széchenyi István levele, amelyben köszönettel elfogadta, hogy Kaposváron díszpolgárrá választották. Ő volt az első, akit a somogyi megyeszékhelyen megtiszteltek ezzel a kitüntetéssel.

1975-ben ezen a napon Kaposvárra látogatott Bárdos Lajos zeneszerző, akinek Somogyi sirató című művét a kőröshegyi templomban mutatták be, az alkotó a Kaposvári Vikár Béla kórusnak ajánlotta. Ha már a zenénél tartunk: ezen a napon született 1926-ban Miles Davis, az utolérhetetlen, lenyűgöző tehetségű jazz-trombitás.

1980 május 26-án Farkas Bertalan, az első és eddig egyetlen magyar űrhajós a Szojuz 36 fedélzetén vágott neki a világűrnek. Ennek még talán az a Kádár János is tapsolt, aki szintén ezen a napon született 1912-ben. Farkas Berci utazását megmutatta este a tévéhíradó (egy csatorna, sokáig hétfőn szünnap), aztán főműsoridőben biztosan levetítettek egy NSZK krimit, például Derrick felügyelőről. Május 26 nagy szülötte még Horst Tappert német színész is! Aki "táskás szemmel is elérte, hogy bolonduljanak a nők érte"-legalábbis így szól róla egy korabeli punk paródia. És hogy teljes legyen a kör, emlékezzünk meg filmbéli segédjéről, Harryról, akinek elválaszthatatlan magyar hangja, Gálvölgyi János szintén május 26-án látta meg a napvilágot 1948-ban.

Ha már az űrutazásnál tartunk, ismerik a városi legendát, miszerint a Nasa jelentős költséggel és időráfordítással kikísérletezte az űrben is használható golyóstollat, míg az oroszok felvitték- a ceruzát. De az sem kizárt, hogy ezt a történetet egy rafinált, rejtett propaganda ihlette.

Még egy vicc a szovjet időkből. A parancsnok felsorakoztatja az atomrakéta támaszpont katonáit, és iszonyatosan lehordja őket:
-Azonnal mondjátok meg, ki ejtette a csavarkulcsot a rakétasilóba!
Nagy csönd.
-Azonnal lépjen ki, aki beejtette a csavarkulcsot a rakétasilóba!
Újabb hallgatás. Mire a parancsnok:
- Figyeljetek ide, sz...k én Belgiumra, de itt rendnek kell lenni!

Aztán végül jött Gorbacsov, akinek a fejéről Leslie Nielsen letörölte a foltot a Csupasz pisztolyban, és lassan vége lett a szovjet időknek. És jött a szabadság, ő szült nekünk rendet, ahogy a költő írta hajdanán....      

Címkék: sorozat, kalendárium, május, derű, napi, kultúra