Heti öt testnevelésórája lesz az új tanévben az ország összes elsősének, ötödikesének és kilencedikesének. A karácsony előtt néhány nappal megszavazott köznevelési törvény szeptember elsején lép hatályba. Az idei tanév még csak az első lépés, felmenő rendszer kezd működni. Négy év múlva, ha csak nem változik addig újra a törvény, már az összes évfolyam heti ötször jár majd tornázni.

Eddig a felsőtagozatosoknak és a középiskolásoknak heti átlagban csak feleennyi, két és fél tornaórán kellett részt venniük. Az alsósok életében kisebb lesz a változás, mert náluk ha nem is a mindennapos testnevelés, de a „mindennapos testmozgás” eddig is kötelező volt.

Az alsósoknál eddig három volt a heti testnevelésórák száma, azokon a napokon pedig, amelyekre nem jutott testnevelésóra, naponként minimum harminc perc „játékos, egészségfejlesztő” testmozgást kellett szervezni számukra. Ezzel a rendszerrrel az idősebb diákok is megismerkedhetnek szeptembertől. A köznevelési törvény szerint kifutó rendszerben, átmenetileg a mindennapos testmozgást kell megszervezni a többi (tehát nem elsős, ötödikes vagy kilencedikes) évfolyam számára.

A köznevelési törvény két hét múlva hatályba lép, a tanév elkezdődik, de hogy az iskolák hogyan fogják teljesíteni a mindennapos testnevelésre vonatkozó előírást, főként hosszú távon, az egyelőre nem világos. A heti öt testnevelésórához egy dologra biztosan szükség van: plusz helyre.

A tornateremhiánynál is rosszabbul hangzik az az ombudsmani jelentésben szereplő adat, hogy a tanulók 52 százalékának nincs lehetősége tisztálkodni a testnevelési és sportfoglalkozások után. Az intézmények 29 százalékában ugyanis egyáltalán nem építették ki a vizesblokkokat, 23 százalékban pedig van ugyan vizesblokk, de a gyerekek időhiány miatt nem tudnak mosakodni testnevelésóra után.

A kisebbeknél a tanárkérdés nem fog olyan nagy gondot jelenteni, mert az alsó tagozatosoknak a tanítók is tarthatnak testnevelésórát. Ezt a szaktanári végzettségű testneveléstanárok nagy része egyébként rosszallja, mondván a tanítók nincsenek erre alaposan kiképezve, így többnyire nem tudhatnak megfelelő színvonalú órákat tartani.

A köznevelési törvény hagy azért kerülőutat most azoknak az iskoláknak, ahol semmiképp sem tudják megoldani a heti öt testnevelésórát. Az öt órából legfeljebb kettőt ki lehet váltani műveltségterületi oktatással vagy iskolai sportkörben való sportolással, és az egyesületben sportoló tanulók szervezett edzéseit is be lehet számítani - írja az Index.

Címkék: köznevelési törvény, heti öt, bevezetés, testnevelés, szeptember, kultúra