Teljesen megújul a Szent László király által 1091-ben alapított somogyvári bencés apátság. Nemzeti emlékhelyhez méltó és a mai kor követelményeit kielégítő látogatóközpontot alakítanak ki. A vendégek kényelmesen, mégis az ezer évvel ezelőtti kort megidézve kaphatnának képet arról, milyen élet folyt a fala között – mondta Somogyvár polgármestere, Móring József Attila.

Somogyvár

A romterületen sétányok és színpad is épül. Az önkormányzati vezető hangsúlyozta, a Balaton közelségét, illetve az ott nyaralók érdeklődését kihasználva csodálatos helyen lévő kulturális központtá válhat az egykori apátság és bazilika.

A másfélmilliárdos pályázati pénzből finanszírozott beruházás várhatóan jövő év végéig készül el. Ehhez gőzerővel kell végezni az adminisztrációs feladatokat, amelyekkel idén ősz végéig el kellene készülni, így télen, illetve tavasszal elkezdődhet a munka a terepen- írja a hirado.hu.

Címkék: bencés apátság, romterület, Somogyvár, felújítás, támogatás, kultúra