Szikrázó napsütés és szakadó eső, teltházas koncertek és önfeledt strandolás egyaránt jellemezte az idei Heineken Balaton Soundot, ahol négy nap alatt 108 ezren vettek részt, ezzel a látogatószám 7500 fővel írta felül a tavalyi csúcsot. “A legtöbben – összesen 28000-en - a szombati napon vettek részt, ezen az estén, Paul Kalkbrenner koncertje idején a küzdőtér szinte teljesen megtelt” – tudtuk meg a szervezőktől. Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán elmondta, hogy idén - a világszerte jellemző tendenciát követve - a Nagyszínpadra headlinerként kizárólag világsztár DJ-ket és live act-eket hívtak, ami be is vált, hiszen Avicii, David Guetta és Armin van Buuren koncertje is hatalmas sikerrel zajlott, de más helyszíneken Martin Solveigh, Carl Cox és Sven Väth show-ja is nagy tömegeket vonzott. “A fellépők egyetértettek abban, hogy a Heineken Balaton Sound ma már világszínvonalú fesztiválnak számít, amelyre meghívást kapni számukra is komoly rangot jelent. A világsztárok közül többen már most jelezték, hogy szívesen visszatérnének Zamárdiba, így a 2013-as fesztivál szervezése máris elindult”- mondták a főszervezők.

Persze Nagyszínpad felhozatala mellett a többi helyszín is hozzájárult a teljes Sound-feeling kialakításához és volt egy világpremier is, hiszen itt mutatkozott be a világhírű Kiégő Izzók nevéhez fűződő Burn Studios Frame Array, ami nem más, mint egy három emelet magas, kristály szerkezetet idéző, töredezett felületű, különleges videó installációba épített monstre DJ-pult. A rendkívül látványos építményt lenyűgözve nézték a Soundon fellépő előadók is, így például az Egyesült Államokból érkező Animal Collective OTP színpados koncetje után itt bulizta át az éjszakát.

Balaton sound

A nyitónapi Ákos-koncertet a szakadó eső miatt - katasztrófavédelem utasítása szerint - fél óra után le kellett állítani. Bár a művész és a szervezők a koncert folytatását tervezték, az idő ezt azonban nem engedte, viszont a továbbiakban kegyesebb volt a szervezőkhöz, hiszen más koncert nem maradt el a változékony időjárás okán. A félbeszakadt Ákos-élményt pedig augusztus 7-én, a Szigeten pótolhatják be a rajongók.

A Heineken Balaton Soundon jelen lenni nemcsak a világsztárok, de a hazai hírességek számára is szinte kötelező. A fesztivál VIP-teraszán celebek: zenészek, sportolók, politikusok, közéleti személyiségek egyaránt rendszeresen megjelentek.

A Heineken Balaton Sound ma már a régió egyik legjelentősebb eseménye, amelyre egyre nagyobb az érdeklődés a határainkon túlról is. Nemcsak Zamárdi környékén, de az északi parton is megtelnek a rendelkezésre álló szálláshelyek, a vendéglátó egységek pedig a megszokottnál jóval nagyobb forgalommal működnek. A vendégek jelentős része a feszivál előtt és után még további napokat a Balaton- partján tölt, így a Sound nem csak egy kihagyhatatlan parti-élmény, de komoly turisztikai és gazdasági hatással is bír úszni.

Címkék: hatalmas, volt, buli, Zamárdi, kultúra