Megújult a kaposvári Építőipari Szakképző Iskola könyvtára. Az iskola igazgatója szerint fontos, hogy diákjai megkapjanak minden feltételt ahhoz, hogy beszerezhessék a tanuláshoz szükséges segédanyagokat. "Ennek a célja, hogy a középiskolás diákoknak a könyvtárhasználatát, jobban közelítsük a tanítási folyamatba. Illetve olyan könyvtári szolgáltatást alakítsunk ki, amely segíti az ő tanításukat" - mondta Agócs Attila az Építőipari Faipari Szakképző Iskola igazgatója.

A több mint 27 millió forintos támogatást Európai Uniós pályázaton nyerték. "Új honlapot tudtunk létrehozni, programot tudtunk bevinni a rendszerbe, valamint olyan háttér információval tudtunk szolgáltatni a tanulók számára, amely az ő könyvtári használatukat segítette elő" - folytatta Agócs Attila igazgató.

Emellett a megszűnő Cseri úti könyvtárat is átvette az iskola, és ezzel a város harmadik legnagyobb könyvtárává nőtte ki magát.

Címkék: építő, megújult, támogatás, fejlesztés, könyvtár, kultúra