A rendezvények július 13. és 16. között, a balatonboglári művelődési ház udvarán (Árpád u. 17.) lesznek.

A déli parti városban rendezett fesztiválon fellép a hazai jazz élet színe-java: többek közt Babos Gyula, a Fonogram-díjas Veres Mónika, Fábián Juli, Sárik Péter, Urbán Orsolya, Dés András, Kaltenecker Zsolt és Lattmann Béla.

A trombitaművész, Fekete-Kovács Kornél a fesztivál kapcsán elmondta: évtizedek óta jár Balatonboglárra különböző formációkkal.
- Kezdtem ezt a kilencvenes évek első felében az Oláh Kálmán Sextettel, majd a Budapest Jazz Orchestrán keresztül a Modern Art Orchestrával, amely már tradíciónak mondható módon a fesztivál kezdete óta záró eseménye a rendezvénysorozatnak. Az idén a Fekete-Kovács Kvintettel nyitjuk meg a fesztivált, de egyébként számtalan különböző formációval léptem már színpadra nem csak a fesztivál keretein belül, hanem az év közben megrendezésre kerülő jazzklubok alkalmával is. A különleges odafordulás, vendégszeretet, az értő közönség nyitottsága mind feledhetetlenné tették az előadásokat; remélem nem csak a muzsikusok számára - tette hozzá a művész.

Program

13-án (szerda)

18.00: az evangélikus templomban JAZZ MISE

20.00: Fábián Juli (ének)-Sárik Péter (zongora) Duó

22.00: Fekete-Kovács Kornél Quintet
Fekete-Kovács Kornél - trombita, szárnykürt, Soós Márton - bőgő, Szakcsi Lakatos Róbert - zongora, Mohay András - dob, Bolla Gábor - szaxofon

14-én (csütörtök)

20.00: Django Free
Barta Zsolt - gitár, Horváth Márk - gitár, Hudák Zsófi - bőgő, Jász András - szaxofon

22.00: Csanyi- Lattmann - Band
Csanyi Zoltán - billentyűs hangszerek, Lattmann Béla - basszus gitár, Lamm Dávid - gitár, Szendőfi Péter - dob

15-én (péntek)

20.00: Urbán Orsolya és a For Tunes Quartet
Urbán Orsolya - ének, Horányi Sándor - gitár, Kollmann Gábor - szaxofon, Lutz János - bőgő, Sramkó János - dob

22.00: Berki Tamás Band
Berki Tamás - ének, Horváth Plútó József - basszusgitárok, vokál, Mohai Győző - dobok, vokál, Mohai Tamás - gitárok, vokál, Sárik Péter - billentyűk

16-án (szombat)

20.00: 1705 Kaltenecker-Dés-Piri
Kaltenecker Zsolt - zongora, Dés András - ütős hangszerek, Piri Béla - nagybőgő

22.00: Babos Projekt Special
Babos Gyula - gitár, guitar synth, Szakcsi Lakatos Róbert - billentyűk,Veres Mónika - ének, ütőhangszerek, Lakatos Pecek Krisztián - bőgő, basszusgitár, Balogh László - dobok

Borászok:

- Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet-Balatonboglár
- Gere Tamás és Zsolt Pincészete-Villány
- Györgykovács Kispincészet-Somló
- Hujber Pince-Balatonboglár
- Légli Ottó-Balatonboglár
- Pócz Pincészet-Balatonlelle
- Tokaj Hétszőlő-Rákóczy Pince
- Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet-Kisharsány

Címkék: jazz, mise, rendezvény, balatonboglár, templom, kultúra